Kezdek zülleni, vag megöregedtem?

 A rövid frizurával kezdődött az egész. Nem szeretek fodrászhoz járni, de a rövid hajamat nem tudtam soha úgy megcsinálni, ahogy szerettem volna. Nosza bejelentkeztem a fodrászomhoz minden szombaton 11 órára mosás szárítás programra. Sok ilyen állandó vendége van, csupa vénasszony. Persze egy tízessel minimum mind fiatalabb nálam. 

Innen már csak egy lépés volt a manikűr. Ezen már néhány éve! tipródtam, miután valahogy a bal kezem ügyetlenebb lett és nem tudom a kedvem szerinti rendbe tartani a körmeimet. Kiderült, hogy a közeli bevásárló központban működik egy manikűrös hetente kétszer. Bejelentkeztem, megcsinálta rendesen, oda is beiratkoztam a jövő hétre is. 

Mindezek után lementem a CBA-ba, amit most már primának hívnak és vettem magamnak ebédet. Nem is volt rossz. Lassan majd minden munkáról leszokom.:-) Közben hason korú ismerőseimet ostorozom, hogy nem szabad semmilyen tevékenységet abba hagyni, a mi korunkban, mert elvesztjük a készségünket..

Azért megbeszéltem egyetlen u.n. rokonommal hogy pince rendberakást tartunk. Az idő kiváló, a pince hűvös. Jött is boldogan, miután belengettem a borjúpaprikás, nokedli és kovászos uborka ebédet, a munka után. Főleg egy eltett kávéfőzőt kerestünk Bandinak, aki már tud önállóan kávét főzni reggelire. Sajnos a nők teljesen tönkre tették a régi főzőjét. Hogy mit nem tudtak megtanulni rajta, azt nem értjük, de nem tudták használni és elromlott. Bónusznak találtam 6 pár!!! szandált, amik ismeretlen okból tűntek el a pince mélyén, no meg 3 pár papucsot, amiket sajnos  olyan két újj közti típusúak, amit már nem tudok hordani, mert véresre töri a lábam. Még a lábműtét előttről maradtak meg, de az is régen volt már. Csak tudnám kinek adjam, teljesen új állapotban vannak. 

Barátnőm kommentje az züllésre csak annyi volt, hogy na végre! Mi jöhet még, azt nem tudom. A lábkörmeimmel remekül elvagyok, de lehet, hogy a pedikűr is csak idő kérdése.:-)

Ünnepelünk

 Július elején ünnepeljük mindig az egyessített születésnapjainkat. Sajátom elég sanyarúra sikerült, ronda borús volt az idő. Miután az a hét elején volt, Bandié pedig péntekre esett világos volt, hogy akkor megyünk ebédelni. A napot már hónapokkal előbb bevésettem barátnőm naptárába, miután ő volt a szállítónk. Bandi több mint 22 év után volt ismét öltönyben ingben, szóval rendesen felöltözve. Rájöttünk, hogy túl lett hízlalva, alig tudta a nadrágját begombolni. Azonnali fogyásra lett ítélve..A fogyást persze csak az éttermi ebéd után kezdte meg. 

Az idő is szeretett minket. A szokásos budai kerthelyiségben, árnynékban, jó kaják mellett élveztük az életünket. Bandi szemlátomást élvezte a helyzetet. Ha sikerül mellékelek egy képet.Így néztünk ki 89 illetve 94 évesen.

Hatalmas léptekkel....

 Hatalmas léptekkel haladunk előre. Bandi most már a harmadik hétvégén jött át taxival. Ez azt jelenti, hogy segítséggel ugyan, de le tud már jönni a lépcsőkön és majd hétfőn fel is fog menni rajtuk. 

Ezt az eredményt kétségtelenül saját akaraterejének és a rámenős segítőnknek köszönhetjük. Nem könnyű eset a nő, de kétségkívül nagyon eredményes a működése. A mőlt hétvégén ugyan kicsit megbetegedett és úgy gondolta, hogy tartsam itt Bandit hétfőn is, majd kedden jön érte. Na ez nem megy, mert kedden takarítás és én azt nem tudom vállalni, hogy mindkét szobát rendbe rakom kora reggel, plusz reggelit is adok Bandinak, majd elviharzom tornázni. Szerencsére a bevásárlás segítőnk egy magas erős férfiú. Ide is jött, Bandi irtó ügyesen tud  már taxiba szállni és az ember segítségével fel is ment a lépcsőn. Most láttam először ezt a mutatványt és nem győztem csodálkozni. 

Most aztán elvagyunk csendben, mint egy igazi öreg házaspár. Most semmi munka nem adódott. Bandi kénytelen volt a laptoppal és velem beérni. Nem vagyok különösen szórakoztató, annyira ingerszegény a környezetem. Volt persze izgulni való, mert én is úgy gondoltam, hogy addig számolják, csűrik és csavarják a dolgokat, míg VD lesz a győztes, de valami csodával határos módon, most kivételesen az igazság győzött.

Napi krimi

 Tegnapelőtt este hazajöttem, fürdőszoba, gyűrűk le a kézről kézmosás előtt. Erre az egyik kis csalfa gyűrűcske, gondolt egyet, kicsúszott a kezemből és fejest ugrott a mosdóba. Kaptam utána, de már lecsúszott a lefolyóba. Szerencsére a víz még nem folyt. Kukkoltam be a lukba, de nem találtam. Telefon Bandinak, hogy vajon én szét tudom-e szedni a a mosdót alul, távirányítással. Hozzá ne nyúlj, nem tudod szétszedni, de a vizet ne engedd meg. Gyorsan beledobtam a mosdóba 2 törülközőt és már ment is a telefon Józsefnek, aki vízvezeték szerelő volt egész életében, de már rég nyugdíjas. Ő most a bevásárló és ebédhordó emberem. 

Másnap délben itt is volt, némi szerszámokkal felszerelve és neki esett a mosónak. Rövidesen közölte, hogy szét van szedve, de gyűrű nincs. Mondtam, hogy az nem létezik, a víz nem folyt ás különben is. A cső a lefolyóból először egyenesen megy, egy kis öbölben végződik. Onnan pedig derékszögben megy tovább. De ez víz hiányában nem mehetett sehova. Tanakodtunk, átmostuk a csövet, de gyűrű sehol. Én már majdnem könnyezve búcsúztam a gyűrűtől, mire József felkiált: Megvan! Mint kiderült, a lefolyó dugójának van egy kis kiálló bütyke. Gyűrűcske arra akasztotta fel magát.

Szóval, minden jó ha jó a vége.

Semmi különös

 Lassan szépen belerázódunk az új menetrendbe. Bandi remekül elvan nálam a hétvégeken, akkor is ha én megyek a saját dolgaim után. Péntek délután ötyéztem, oda se neki, boldogan elmosogatta a nagy edényeket, kitisztította a kávéfőzőt és felszeletelte a kenyeret. 

Közben megint elrohan az idő, most már pünkösd van és Bandi megint itt, természetesen. Most a konyhai csapot szerelte meg, amire egy hivatalos szerelő azt mondta, hogy nem lehet megcsinálni. Közben persze kellemesen lazítunk is, későn kelünk, amivel az egész napi menetrend kitolódik persze. A lehetőség szerint élvezzük az életet.

A magam részérők extra élvezem, hogy itt a jó idő és én vígan hordhatom a régi dolgaimat, amit egy időben mellőztem, mert már nem tűnték előnyösnek. Vadidegen nő jegyezte meg a liftben., hogy milyen csinos. Később a házban a szomszéd takarítónője jegyezte meg ugyanezt. A végén még elbízom magam és akkor nem is tudom mi fog történni. Ugyanis nálunk otthon soha nem dicsérték a küllememet a szüleim, mert a "gyerek majd elbízza magát" Nem mondom, hogy nem hiányzott soha a dicséret és elképzelni se tudom, mit tettem volna ha elbízom magam. De feltehetően jót tesz nekem, mert mikor a múlt héten egy kiránduláson egy pasi közölte velem, hogy "maga egyre jobban tetszik nekem", kifejezetten jól éreztem magam. Persze nem csak a küllememtől tudok jól lenni. Ma mikor meglepett minket valaki 20 darab palacsintával, mellette túró töltelék és egy üveg lekvár, az szintén felettébb jól esett. Szóval könnyű engem átmenetelig boldoggá tenni.

Mik is történtek mostanában?

Alapból nem sok. De kitaláltam, hogy Bandit hétvégére áthozatni hozzám nem csak olcsóbb de kellemesebb is mint otthon hagyni felügyelettel. Felvetésemet nagy lelkesedéssel fogadta és amint kiheverte a 4 napos hasmars fertőzést, bele is ugrottunk a projektbe. Most úgy néz ki az élet, hogy péntek délben áthozzák és hétfőn délelőtt vissza viszik. Azt ugyan nem értem, hogy miért is nem ebédelhet itt, de ragaszkodott a délelőtti haza téréshez. Ez a mostani a második ilyen hétvége,, eddig minden jó. 

Ezzel aztán a vasárnapi gondozónőnk felesleges lett. Szerencsére pont vissza hívták a régi munkahelyére dolgozni. A másik változás nem volt ennyire sikeres. Ugyanis a régi új délelőttös kifúrta a délutános nőt. Nagyon sajnáltam, mert az egyetlen akiben abszolút megbíztam. Neki nem volt egyetlen alkoholista családtagja se. Elvált és egyedül felnevelte a két lányát, mindkettő egyetemet végzett és nem az anyjukkal tartatják el magukat.  Mindezt az összes többire nem lehet elmondani. Sajnos én nem tudok nyugodtan meglenni a tudattal, hogy Bandi délután 4-től egyedül legyen otthon, így rám maradt a kötelező késő délutáni látogatás. Vacsora rendszerint elő van készítve, így aztán a 8 órás hírekre már haza is érek. Bandi állítja, hogy ő remekül elvan otthon egyedül, de szerintem, a hétvégi tapasztalatok alapján annyira azért nincs el jól egyedül. 

Mindeközben sikerült megszervezni egy házhoz járó neurológust,, akinek vannak ötletei mitől vannak időnkénti beszéd zavarai. Csináltassunk EEG és MRI vizsgálatot. Tipikus murphy eset, mióta kint volt az orvos egyszer se jött elő a beszéd zavar. Persze azért majd megszervezem.

 Berlin, befejezés

Az utolsó napon volt egy 3 órás, buszos, zenés városnézés. Igaz, ezen is voltam már egyszer, de egy nagyon szellemes okos művészettörténész nő csinálja a férjével együtt. Mindig a környezethez illő zenéket játszik be a férj, felvételről persze. Miután a városnak sok zenei vonatkozása van, bőven van miből össze állítaniuk a programot.  Utána közös ebéd volt egy ismert étteremben. Onnan én mentem vissza a szállodába, mert jött a barátnőm a lányával és aztán a maradék szabad időmet ott csevegtük végig a szálloda bárjában. 

Este a Filharmóniában volt egy hangverseny. Lang Lang zongorázott egy Ravel zongoraversenyt. Legnagyobb döbbenetemre a berlini közönség következetesen beletapsolt a tétel szünetekbe. Ilyet csak Floridában éltem meg, ahol nem is csodálkoztam a "művelt" amerikai közönség viselkedésén. Második rész, Dvorák Új világ szimfóniája volt. 

Másnap aztán jött a barátnőm megint, némi városi mászkálás után, elmentünk a lánya lakására és ott voltunk estig, amikor is közösen kikísértek az állomásra. A vonat pontosan jött, de hálókocsi megint nem volt. Viszonylag pontosan haza is értem. A kapuban fedeztem fel, hogy nincs meg a kulcsom. Hajnalban még kikotortam a nag0 táskámból és feltehetően a kis táskám mellé raktam véletlenül.  Szerencsére a szomszéd asszony beengedett és egy hét múlva a talált tárgyak részlegtőr felvehettem a kulcsot a Keletiben. 

Végül is jó volt, hogy elmentem, de halálosan kifáradtam és meggyőződtem róla, hogy már nem nekem való az utazgatás. Így van ez, egyszer mindent abba kell hagyni.:-(