Napi krimi

 Tegnapelőtt este hazajöttem, fürdőszoba, gyűrűk le a kézről kézmosás előtt. Erre az egyik kis csalfa gyűrűcske, gondolt egyet, kicsúszott a kezemből és fejest ugrott a mosdóba. Kaptam utána, de már lecsúszott a lefolyóba. Szerencsére a víz még nem folyt. Kukkoltam be a lukba, de nem találtam. Telefon Bandinak, hogy vajon én szét tudom-e szedni a a mosdót alul, távirányítással. Hozzá ne nyúlj, nem tudod szétszedni, de a vizet ne engedd meg. Gyorsan beledobtam a mosdóba 2 törülközőt és már ment is a telefon Józsefnek, aki vízvezeték szerelő volt egész életében, de már rég nyugdíjas. Ő most a bevásárló és ebédhordó emberem. 

Másnap délben itt is volt, némi szerszámokkal felszerelve és neki esett a mosónak. Rövidesen közölte, hogy szét van szedve, de gyűrű nincs. Mondtam, hogy az nem létezik, a víz nem folyt ás különben is. A cső a lefolyóból először egyenesen megy, egy kis öbölben végződik. Onnan pedig derékszögben megy tovább. De ez víz hiányában nem mehetett sehova. Tanakodtunk, átmostuk a csövet, de gyűrű sehol. Én már majdnem könnyezve búcsúztam a gyűrűtől, mire József felkiált: Megvan! Mint kiderült, a lefolyó dugójának van egy kis kiálló bütyke. Gyűrűcske arra akasztotta fel magát.

Szóval, minden jó ha jó a vége.

Semmi különös

 Lassan szépen belerázódunk az új menetrendbe. Bandi remekül elvan nálam a hétvégeken, akkor is ha én megyek a saját dolgaim után. Péntek délután ötyéztem, oda se neki, boldogan elmosogatta a nagy edényeket, kitisztította a kávéfőzőt és felszeletelte a kenyeret. 

Közben megint elrohan az idő, most már pünkösd van és Bandi megint itt, természetesen. Most a konyhai csapot szerelte meg, amire egy hivatalos szerelő azt mondta, hogy nem lehet megcsinálni. Közben persze kellemesen lazítunk is, későn kelünk, amivel az egész napi menetrend kitolódik persze. A lehetőség szerint élvezzük az életet.

A magam részérők extra élvezem, hogy itt a jó idő és én vígan hordhatom a régi dolgaimat, amit egy időben mellőztem, mert már nem tűnték előnyösnek. Vadidegen nő jegyezte meg a liftben., hogy milyen csinos. Később a házban a szomszéd takarítónője jegyezte meg ugyanezt. A végén még elbízom magam és akkor nem is tudom mi fog történni. Ugyanis nálunk otthon soha nem dicsérték a küllememet a szüleim, mert a "gyerek majd elbízza magát" Nem mondom, hogy nem hiányzott soha a dicséret és elképzelni se tudom, mit tettem volna ha elbízom magam. De feltehetően jót tesz nekem, mert mikor a múlt héten egy kiránduláson egy pasi közölte velem, hogy "maga egyre jobban tetszik nekem", kifejezetten jól éreztem magam. Persze nem csak a küllememtől tudok jól lenni. Ma mikor meglepett minket valaki 20 darab palacsintával, mellette túró töltelék és egy üveg lekvár, az szintén felettébb jól esett. Szóval könnyű engem átmenetelig boldoggá tenni.

Mik is történtek mostanában?

Alapból nem sok. De kitaláltam, hogy Bandit hétvégére áthozatni hozzám nem csak olcsóbb de kellemesebb is mint otthon hagyni felügyelettel. Felvetésemet nagy lelkesedéssel fogadta és amint kiheverte a 4 napos hasmars fertőzést, bele is ugrottunk a projektbe. Most úgy néz ki az élet, hogy péntek délben áthozzák és hétfőn délelőtt vissza viszik. Azt ugyan nem értem, hogy miért is nem ebédelhet itt, de ragaszkodott a délelőtti haza téréshez. Ez a mostani a második ilyen hétvége,, eddig minden jó. 

Ezzel aztán a vasárnapi gondozónőnk felesleges lett. Szerencsére pont vissza hívták a régi munkahelyére dolgozni. A másik változás nem volt ennyire sikeres. Ugyanis a régi új délelőttös kifúrta a délutános nőt. Nagyon sajnáltam, mert az egyetlen akiben abszolút megbíztam. Neki nem volt egyetlen alkoholista családtagja se. Elvált és egyedül felnevelte a két lányát, mindkettő egyetemet végzett és nem az anyjukkal tartatják el magukat.  Mindezt az összes többire nem lehet elmondani. Sajnos én nem tudok nyugodtan meglenni a tudattal, hogy Bandi délután 4-től egyedül legyen otthon, így rám maradt a kötelező késő délutáni látogatás. Vacsora rendszerint elő van készítve, így aztán a 8 órás hírekre már haza is érek. Bandi állítja, hogy ő remekül elvan otthon egyedül, de szerintem, a hétvégi tapasztalatok alapján annyira azért nincs el jól egyedül. 

Mindeközben sikerült megszervezni egy házhoz járó neurológust,, akinek vannak ötletei mitől vannak időnkénti beszéd zavarai. Csináltassunk EEG és MRI vizsgálatot. Tipikus murphy eset, mióta kint volt az orvos egyszer se jött elő a beszéd zavar. Persze azért majd megszervezem.

 Berlin, befejezés

Az utolsó napon volt egy 3 órás, buszos, zenés városnézés. Igaz, ezen is voltam már egyszer, de egy nagyon szellemes okos művészettörténész nő csinálja a férjével együtt. Mindig a környezethez illő zenéket játszik be a férj, felvételről persze. Miután a városnak sok zenei vonatkozása van, bőven van miből össze állítaniuk a programot.  Utána közös ebéd volt egy ismert étteremben. Onnan én mentem vissza a szállodába, mert jött a barátnőm a lányával és aztán a maradék szabad időmet ott csevegtük végig a szálloda bárjában. 

Este a Filharmóniában volt egy hangverseny. Lang Lang zongorázott egy Ravel zongoraversenyt. Legnagyobb döbbenetemre a berlini közönség következetesen beletapsolt a tétel szünetekbe. Ilyet csak Floridában éltem meg, ahol nem is csodálkoztam a "művelt" amerikai közönség viselkedésén. Második rész, Dvorák Új világ szimfóniája volt. 

Másnap aztán jött a barátnőm megint, némi városi mászkálás után, elmentünk a lánya lakására és ott voltunk estig, amikor is közösen kikísértek az állomásra. A vonat pontosan jött, de hálókocsi megint nem volt. Viszonylag pontosan haza is értem. A kapuban fedeztem fel, hogy nincs meg a kulcsom. Hajnalban még kikotortam a nag0 táskámból és feltehetően a kis táskám mellé raktam véletlenül.  Szerencsére a szomszéd asszony beengedett és egy hét múlva a talált tárgyak részlegtőr felvehettem a kulcsot a Keletiben. 

Végül is jó volt, hogy elmentem, de halálosan kifáradtam és meggyőződtem róla, hogy már nem nekem való az utazgatás. Így van ez, egyszer mindent abba kell hagyni.:-(

Berlin 2.

 Folytatás.

A temető után elmentünk hozzájuk, megettük az előző napra készült ebédet és egy nagyon jót beszélgettünk. Mutatott egy fantasztikus öregotthon prospektust, ahol ismerősei élnek és nagyon élvezik. Nos olyan programok mellett, amit ott kínálnak, én is élvezném. Érdekes módon nem is megfizethetetlen a dolog. Sajnos már öreg vagyok egy ilyen költözéshez. Őt a gyerekei szelíden nyomják valami féle megoldás irányába. Igaz, hogy pár évvel fiatalabb nálam és hihetetlenül fitt, de ki tudja mikor történik valami. Berlintől 36 km.-re egy faluban nem egyszerű megoldást találni. Aztán vissza vitt a szállodába, ahol kezdődött a hivatalos program. 

18 főből állt a csoport, természetesen 65+ korosztály. Az idegenvezetőt ezer éve ismerem, ő volt a kedvencünk mindig. Miután átestünk a szokásos bemutatkozás, pezsgő, falatkák dolgokon, gyalog mentünk a közeli operába. Ez az u.n. Linden opera , ami valamikor a keleti oldalra esett. A Toscat játszották, szerencsére nem találtak ki új történetet az eredeti helyett, illetve a végén mégis. Ugyanis, mióta a világ világ, az opera végén Tosca leveti magát az Angyalvárról. Nos ez a tosca tett 2 lépést a zenekar felé, a frászt kaptam, hogy beugrik a zenekari árokba, de nem. Egyszerüen megállt a színpad közepén, ráirányították a reflektorokat és kész. Sajnos a tenor elég gyenge volt, szóval nem ugrottam ki a bőrömből örömömben. 

Másnap délelőtt nem vettem részt a Humbold fórum ismertetésén, mert már a múltkor elmentem és kicsit untam. Az épület tetszett, mert igen ügyesen megcsinálták. A valamikori királyi kastély helyén van. Nem építették fel az egész kastélyt, csak a fő útvonalra nézőhomlokzatát. Mögé pedig felhúztak egy modern épületet. Ajánlanám a haza Hauszmann hívők figyelmébe ezt a megoldást. Az ebéd a hotelben volt, ahová rendesen vissza értem a híres KDV-ben tett látogatásomról. Ez a legnagyobb és legdrágább áruházuk. Nem vásárolni mentem csak nézelődni. Venni csak egy szuperkönnyű ernyőt vettem, mert nálam már minden súlyra megy. Délután 6-ra jött értünk a busz és mentünk a volt nyugatnémet operába. Az eredeti földig volt rombolva, így a 60-as években építettek egy nagy modern operát. Nem egy gyönyörűség, de kényelmes, jó az akusztikája, van hely, van lift szóval modern. Donizetti Anna Bolena c. operája volt műsoron. Nem sokat vártam tőle, egyszer láttam életemben valami őrült modern rendezésben, New Yorkban. Ezzel szemben egy nagyszerű előadást láthattam és hallhattam. Ragyogó fiatal tenor volt és a szoprán is rendesen megállta a helyét. A rendezés is majdnem normálisnak volt mondható. Csak súgok a hazai opera vezetésnek. Ez egy direkt nyugdíjas előadás volt, ami annyiban tért el a normálistól, hogy a jegy csak 25 EUR-ba került. Normális körülmények közt, 100 felett szoktak lenni a jegyek. 

Még jön a harmadik nap és a hazaút, amint lesz időm.

Berlin 1. rész

A berlini utazás, sajnos egy horror  vonattal kezdődött. Kimentem szépen indulás előtt, vonat bent volt. Kalauz az ajtó előtt állt. Érdeklődtem, hogy hol szálljak be a hálókocsiba. Ma nincs hálókocsi, közölte a kalauz. Miiii??? Ma csak couchette= Liegewagen van  csak, de igyekszem egy külön fülkét adni. Ezt szépen megköszöntem. Pontosan indultunk, majd egy félóra múltán, valahol Vác környékén megálltunk. Egy idő után kerestem a kalauzt, hogy mi van? Sajnos gázoltunk, mondta és én tudtam, hogy ez egy hosszas álldogálás lesz. Az öngyilkos egy fiatal srác volt, többet nem hallottunk róla.  3 órával később végre elindultunk. Akkor gondoltam, hogy le kellene feküdni aludni. Megágyaztam az odakészített lepedőkkel az extrában szerzett második kispárnával és takaróval és félig felöltözve lefeküdtem. A priccs kő kemény volt és a vonat úgy rázott, mintha egy szitában lettem volna. Nem is bírtam soká, fájtak az összes csontjaim. Éjjel 1 óra volt. Felkeltem, a vonat is megállt,egy ismeretlen állomáson. Sehol egy lélek. Vártam, de nem indultunk tovább. Kimentem a folyosóra, sehol senki. Végül megtaláltam a kalauzt a fülkéjében és érdeklődtem. Várni kell amíg tovább engednek. Vissza a fülkémbe. Osztrák vonatok száguldtak el mellettünk, majd tehervonatok, de mi csak álltunk. Végül ott is 3 órát álltunk, mire megindult a vonat. Lassan reggel lett. A kalauz hozta a "reggelit" egy jó eszpresszót és valami müzli szeletet. Szerencsére nálam volt a szokásos reggeliző kekszem, valamint volt még narancslevem is. Aztán egyszer csak valami nyüzsgés lett, a kalauz jött és közölte, hogy 20 perc múlva megérkezünk Prága valamelyik külső állomására, ahol 18 percünk lesz az átszállásra, mert ez a vonat nem megy tovább. 

Tényleg megálltunk Prága külsőn és mindenki leszállt. Én csak mentem a többiek után, mozgólépcsőn le, majd egy hosszú rámpán fel a másik vonathoz. Ki tudja, honnan tudták hova kell menni, de mentem. Az útközben már megismert német házaspár férfi tagja, kikapta a kezemből a gurulós kofferemet és felhúzta helyettem a hosszú emelkedőn. Egy teljesen őszhajú nő, aki se magyarul se németül nem tudott rendesen, minden áron el akarta venni a kézitáskámat, de nem hagytam. Szóval itt az öregség előnye, mindenki segíteni akar. Útóljára huszon éves koromban tapasztaltam ekkora segítő készséget, főleg a férfiak részéről. Akkor jobban esett! Végül felszálltunk, beültünk az első adandó helyre, a vonat elindult. Reggel félhét volt. Próbáltam hívni a barátnőmet, aki várt volna Berlinben, de már nem volt otthon. Végül ő hívott engem,., hogy már otthon van . Megbeszéltük, hogy elmegyek a szállodába és majd onnan hívom. Végül délben egykor érkeztünk Berlinbe, 5 óra késéssel. A német házaspár már Drezdában leszállt, de a fülkében lévő és tovább utazó  fiatalember leadta a kofferemet, Végre megérkeztünk. Taxi, szálloda, a szoba is megvolt már. Telefon a barátnőnek, jön vissza, 3-ra ott lesz. Én bevetettem magam a szálloda bárjába és curry wurstot ettem. Meglehetősen megéheztem addigra. Barátnő jött háromra, kávéztunk, dumáltunk, majd mentünk is egy kört a környéken. Hozott nekem süteményt, saját készítményt persze. Az lett a vacsorám. Már nem is tudom mikor, de elég korán bezuhantam az ágyba 

Másnap aztán megvalósult az eredeti tervünk. Kértem, hogy vigyen el a férje sírjához, aki tavaly halt meg, de nem mentem ki, mert akkor a családból valakinek engem kellett volna fuvarozni. Sokan voltak, rokonok barátok, nem lett volna időnk beszélgetni se. Már akkor abban maradtunk, hogy majd jövök, mikor lesz rám idejük. A férjét még régebben ismertem mint őt. Ma már ők az egyetlen olyan barátaim, akik ismerték a szüleimet, a férjemet, az egész felnőtt életemet. Folytatás következik, hamarosan!

Öregségi nyűgök

Szerencsére semmi bajom nincs, mégis ezer apróság hátráltat vagy bosszant a mindennapi teendők közepette. Kedden hangversenyre mentem. Már a felöltözés is egy kész cirkusz. Fekete ruha, hátul végig cipzár. Persze madzag behúzva a cipzárba, de elakad, rángatom, a végén kisiklik a kezem közül. Ruha ezután se le se fel. Végül nagy tornamutatvánnyal sikerül felhúzni a cipzárt. No de kellene valami színes vidám a nyakamba, elő a gyöngyökkel. Képtelen vagyok becsukni a gyöngyöt. Egy idő múlva már görcsbe áll a kezem és a karom. Jó pihenjünk mondom. Elég korán hozzá láttam a z öltözéshez szerencsére. Próbáljuk meg a másik gyöngyöt, a közelmúltban rajtam volt. Újabb kísérletezés, görcs a karban, nem megy. Na jó, akkor az arany lánc, azt legalább könnyű becsukni, de nehéz kinyitni. Ha nem sikerül vele alszom majd és valaki majd leszedi rólam.

Szerencsére a koncert nagyon jó volt, kárpótolt a kínlódásért. Az aranylánc könnyen kinyílt és a ruhából is kiverekedtem magam. 

Persze gondolkoztam később az ágyban, hogy mit lehetne kitalálni a gyönyörökre. Van is egy ötletem, de!  A két tarkabarka gyöngysort azóta se találom. Néha már azt hiszem, hogy Dzsinnek költöztek a lakásba, ugyanis azóta senki nem volt nálam, de a gyöngyök eltűntek. Már nem is keresem. Keresem viszont az ernyőmet, ami szintén felszívódott valahova. A barátnőm esküszik, hogy a kezemben volt, mikor kiszálltam az autóból és jöttem be a kapun. Én is arra emlékszem, de ernyő nincs. Kénytelen leszek Berlinben megvenni az utódját. Amit itthon vettem, az szuper, de só nehéz és nekem igazán nem mindegy, hogy mit cipelek magammal. 

Utolsó esésem is egy rejtély. Jól láthatóan a jobb oldalamra estem, ott is van a lila folt. Akkor éreztem a bal vádlimat, mintha izomlázam lenne. Nem is figyeltem különösebben rá. Aztán szépen belilult a vádlim. Most már halvány zöld, viszont a bokám körben sötétkék és miután nyomja a cipő, rájöttem, hogy picit meg is dagadt. Remélhetőleg csütörtökre elmúlik. 

Holnap megyek gerontológus szakorvoshoz, vizsgálja meg az elmeállapotomat, mert már megőrülök önmagam feledékenységétől. Ha kiderül, hogy tényleg vészesen hülyülök, akkor megoldást kell találnom a jelenlegi teendőim egy részének átruházására.