Rémségek napja

 Ma megint fogorvos volt a program. Taxi előre rendelve, nagy kocsi, mert visszük az összecsukható kerekesszéket is. Akarok menni ki a székkel, nem nyílik a külső garázs ajtó. Felszólok az egyetlen férfi szomszédnak, aki kedvesen közli, hogy az ajtó elromlott és leteszi a kagylót. Megyek előre, hogy vissza hozzam a széket, várom a liftet, hogy legalább a földszintre felvigyem és majd onnan, gondoltam a sofőr segítségével le. Közben "kedves" szomszéd, mégis lefárasztotta magát és szemrehányást tett nekem, hogy miért nem tudom, hogy valami kulccsal ki lehet nyitni a kaput. Mint kiderült, ő tudta hol a kulcs, kinyitotta és én el. 

Ma sajnos nem voltak a lépcsőházban lelkes turista lányok és nagydarab pasi se, így a segítőmmel valahogy feltuszkoltuk a széket a liftig. 

Míg az orvos dolgozott mi kipihegtük magunkat és csendben reménykedtem, hogy majd ma is olyan gyorsan kapok taxit mint kedden. Na erről szó se volt. 18 percig hallgattam a zenét, na meg a biztatást, hogy a robotdiszpécsernél rendeljek kocsit. Sajnos a robotnak nem lehet megmondani, hogy nagy kocsi kell a kerekesszék miatt. Amíg hallgattam a zenét, szép nagy kövér cseppekben kezdett esegetni az eső. Nem volt veszélyes, mert egy fa alatt álltunk, ültünk. Végül jött a taxi és félúton voltunk, mikor majdnem meg kellett állni, mert olyan felhőszakadás volt, hogy a sofőr se látott jóformán semmit. Hozzám jöttünk előbb, reménykedve abban, hogy ilyen nagyon csak nem esik sokáig és én gyorsabban beiszkolok, mint B. segítséggel. Csodás lett volna ha jó a kapu, simán bejöttünk volna taxistól a garázsba. Nálam volt ernyő is, de igen gyorsan kiderült, hogy kocsit tolni és ernyőt fogni egyszerre nem megy. Belöktem a fél kaput, ami nyitva volt és berohantam. Pillanatok alatt csurom víz lettem. A nadrágszáramból csöpögött a víz. Mindegy ledobáltam magamról mindent és szárítkoztam. Közben persze halálra izgattam magam, hogy a "fiuk" hogy áznak bőrig. 

Mint később kiderült, ott állt a víz a ház előtti betonon. Valahogy bementek a zöld gazos részbe a kertbe, ahol még nem volt sár és a bokrok alatt valahogy bejutottak a házba. Mindeközben B. annyira elfáradt, hogy a másik fiú, felrohant a lakásába és lehozta neki a sámlit. Ott pihent egy kicsit, aztán felmentek és szárítkoztak. 

Hab a tortán, hogy miután egyre kellett menni egyikünk se evett semmit, illetve a fiuk valamit reggeliztek, én csak a kávém és a bogyóimat nyeltem le reggel. 

Szóval ellenségeimnek kívánok ilyen napokat   Itt elhalt a computerem. Ezt már az uti comüuteremenírom. Mi jön még ma???

Még egyszer a depresszióról

Óriási érdeklődés kísérte a depressziós bejegyzésemet. Még soha ennyi olvasóm nem volt. Miután tegnap meghallgattam és néztem egy német dokumentumfilmet a témáról, leírom a tanultakat.

Két irányzat van már kb. 30 éve a depresszió kezelésével kapcsolatban. Mindkettőt egy egy professzor képviselte. Az egyik a gyógyszeres kezelés, ami azon alapszik, hogy akinek az agyában kevés a serotonin, az depressziós lesz. Erre sok féle tabletta van, de az alapanyag nagyjából mindnek ugyanaz. Többen is elmondták, amit magam is tanúsíthatok, hogy kezdetben elég kellemetlen mellékhatások vannak, anélkül, hogy valami javulás lenne. Ez, saját tapasztalatom is az volt, hogy 2-3 hétig tart, aztán jön a javulás. Megszólaltattak valakit aki 23 éve szedi az antidepresszáns tablettákat. Nyilvánvaló, hogy bár a másik irányzat szerint ez csak a placebo hatás, de akkor se árt. Az ellenérv az, hogy még állítólag senki se bizonyította tudományosan ezt a serotonin dolgot. 

Az ellenpárt szerint különböző technikákkal kell és lehet gyógyítani a depressziót. Ilyesmik, hogy meditáció, pszichoterápiás csoportok, mozgás, sport egyebek. Mutattak egy fiatalembert aki kórházban volt a depressziójával és biztatták, hogy öltözzön fel és menjen ki futni. Ő a végén azt mondta, hogy 2 hónap kórház után meggyógyult. Egy hölgy lelkessen meditált és mint mondta jól van, igaz közben leszázalékolták a depressziójával. 

Szóval engem ez a második módszer nem győzött meg. Aki volt depressziós, az tudja, hogy az ágyból délben kimászni is komoly megpróbáltatás, nemhogy sportolni kezdjen valaki ilyen állapotban. 

Néhányan panaszkodtak, hogy ha elhagyják a tablettákat, az is szörnyű állapotot okoz. Tény, hogy anno én is hosszan és nagyon lassan hagytam el csak a tablettát, mikor szedtem. Az orvos megmondta, hogy így kell. Nem tudom, milyen orvos az, aki erre nem figyelmezteti a beteget.

Kerekes szék

B-nak fogorvoshoz kell mennie. Kapott 5 időpontot még júliusban.  Már akkor izgultam, ugyanis a fogorvos rendelője a belváros közepén, egy sétáló utcában van. Akkor még a taxitól, ami a sarkon tud megállni, besétált nagy nehezen a házig. Most, hogy két hete, mikor már remekül járt és nagy volt a remény, sikeresen elesett itt nálam, egyszer a lakásban, utána a kapu és a taxi közt az utcán. Azóta alig tud menni 2-3 lépést. 

Pénteken volt a fogorvos. Nagylelkű barátnőm, akinek egy óriási autója van, közölte, hogy ő elvisz minket. Hozott magával egy összecsukható kerekes széket is. Így aztán bekocsikáztunk a városba, ott megálltunk, persze tiltott helyen, ő kikapta a széket a kocsiból B. beleült és én toltam. Nagy régi bérházban van a rendelő. A lépcsőház bejáratánál 1 lépcső. B. kiszállt és beráncigáltam a széket. Igen ám de a liftig 5 darab lépcső van. A ház gondolom tele van turistákkal, jött 3 nagy darab turista lány, felkapták a széket és felvitték a liftig. Fentről jött egy hölgy, az tartotta a liftajtót, amíg én betuszkoltam a széket B-vel együtt plusz még laposra lapítva én is befértem. 

Fent a rendelőben ugráltak a várakozók, tartották az ajtót, hogy be tudjunk menni az ajtón. Lassan sorra került én meg rágtam a körmöm, hogy, hogy megyünk ki illetve le a lépcsőkön. Mikor végzett, telefonáltam a barátnőmnek, aki ki tudja hova ment a kocsijával, mondta 10-15 perc és ott lesz. Kicsit tanácstalankodtam, de az orvos, lelkesen felajánlotta, hogy lejön és segít. Mi be a liftbe, ő gyalog, sikeresen kint voltunk a házból, barátnő jött és haza hozott. Sajnos ideg beteg lettem a gondolattól, hogy a jövő heti két látogatást magam kell csináljam, miután a barátnőm elutazik egy hétre. 

Gondoltam keresek valami maszek taxist, akivel ezt megoldom. Lehet, hogy ügyetlen vagyok keresésben, de nem találtam senkit. Betegszállító nem működik, mert azok nem fognak megvárni és értünk jönni. Szóval marad a taxi, ami oda fele nem probléma, de a vissza út erősen kétes.Fekszik a lelkemen és a kedélyemen ez a probléma, mint egy lidércnyomás. Minden esetre a székhez szereztem egy segítőt,még csak 82 éves és jó állapotban van. Jön velünk és segít. Szeretnék már egy héttel öregebb lenni.

Depresszió

Az idén, szokatlanul korán támad a depresszió. Ma reggel süt a nap, de semmi értelmesre nem tudom elhatározni magam. Délig téblábolok a lakásban. Eszembe jut a drága elme-ideg szakorvos barátnőm, aki ilyenkor mindig felhívott beszélgettünk és végül rám parancsolt, hogy menjek a fürdőszobába majd öltözzek fől. Akkor ő már rég nyugdíjas volt. Egy óra múlva megint hívott és tippeket adott, hogy mit ihatnék, ugyanis akkoriban, néhány hétig szilárd kaja nem ment le a torkomon. 

Most azért nem vagyok annyira rossz állapotban, de jó lenne valaki aki lökdös egy kicsit. Borzasztó nyomasztónak érzem, hogy naponta ebédről kell gondoskodnom. Nincsenek ötleteim, nincs kedvem üzletekbe menni, hogy ihletet kapjak.Rendelés nálam nem működik. Én lennék az elő, aki nem eszi meg az ide hozott és általam melegített ételt. B. se enné meg. Bármit csinálok jobb a hozatottnál. Nyomaszt, hogy mindkettőnknek hízni kellene. 

Sajnos sehol egy kis reménysugár, valami örömre változatosságra. B. egyre rosszabb állapotban küzd a fájdalmak ellen. Biztos látja rajtam a reménytelenséget, ha nem is mondom. Gonosz vagyok. Ha ő elkedvetlenedik, felajánlom, hogy menjünk együtt Svájcba, nem nyaralni, hanem meghalni. Megszervezem, kifizetem, csak menjünk már. De ő nem akar. Nekem nem fáj semmim, de én mennék bármikor. 

Azt hiszem keresek egy orvost és feliratom az antidepresszívát. Kezdetben 1-2 hétig undok mellékhatásai vannak, de utána talán mindenkinek jobb lesz.Reménykedjünk!

HOgy szerez az ember iparost?

 B. megvette az igazán nem olcsó, elektromosan járó kerekesszéket. Alig várja, hogy mehessen vele, de...

A szék egyelőre nálam van a garázsban. Ki kell találni, illetve kell csináltatni valami lebilincselési lehetőséget nála a kapualjban. Hely van, csak nincs mihez kötözni a járgányt. Plusz a biztosítás miatt, jó lenne egy kamera, ami esetleg kiabál ha valaki hozzá nyúl, mármint a székhez. Azt hittük, hogy ugyan már, ez semmi. Aztán elkezdtünk keresni, helyi hirdetőket hívtunk, de nem érdekelte egyiket se a munka. Komoly riasztós cégeket hívtam, írtam e-mailt, de egy héten át se hívtak vissza. Természetesen a neten is kerestünk, de semmi eredmény. Egyre frusztráltabbak lettünk. 

Aztán a múlt héten belefutottam egy ismerős pincérbe. Érdeklődött, hogy vagyunk, mondtam, mi a helyzet. Erre ő felajánlotta, hogy felhívja egy ismerősét, aki persze dolgozik valahol, de mellette biztos megcsinál ilyesmit. Most izgatottan várok, mert holnap délelőtt kell felhívni, akkor kijön és megnézi, de elmondás alapján nem probléma. Kéretik drukkolni!

Járkálok

Nem egészen passzióból, de naponta megyek B.-hoz, annál is inkább mert a legnagyobb kánikula idején, a segítségem elutazott egy hétre. Olyanokat főztem amit jól lehet melegíteni, így csak este 6 után indulok útnak és a másnapi ebédet viszem. 

Ezeken az utakon aztán különböző ismeretségeket kötök. Az első a pados ember, aki kint szellőzik a téren, mert a lakásban túl meleg van, mondja. Vele kapcsolatban már volt szerencsém néhány szintén öreg emberhez is. Én nem ülök ott le soha, rövid fecsely és megyek tovább. Mire vissza fele jövök, ezek már alszanak. 

Tegnap aranyos jelenetet láttam. Ült a fagylaltozóval átellenben egy fiatalember. Kezében két tölcsér fagylalt, előtte egy nagy és egy kisebb kutya. Hátulról közelítettem és azt hittem, hogy a nagyobbik, mindjárt belenyal a fagylaltba, de nem. Az egyik tölcsérhez volt a pasinak egy kis lapkája és azzal kaptak a kutyák szépen egymás után mindig egy kis nyalni valót. Ha láttatok már valaha boldog mosolygós kutyapofákat! Nyilván meg voltak szokva, mert nem tülekedtek, vártak szépen sorukra. Néha a pasi is nyalt a saját tölcséréből, aztán folytatta a kutya fagyiztatást.

A másik kutyásom egy mopszot sétáltat. Szerintem ronda kutyák, de ez a lusta azért jópofa. Itt a házunk előtt enyhén emelkedik az út. Az emelkedő előtt a mopsz lefekszik és nem mozdul. Minden este ugyanott, már tudom, hogy mikor jövök ott fekszik. Gazda, szintén egy pasi, türelemmel nógatja, de ő max. megfordul a másik oldalára és nem indul sehova. Aztán mire haza érek rendszerint behoznak, én se rohanok a lejtőn felfele 30 fokban. Mopsz rettenetesen liheg de gyalogol. 

Bár tényleg szeretem a meleget, de ez most egy kicsit már nekem is sok volt. Ezen a nyáron, már 4 alkalommal aludtam a légkondicionálóval, mert éjszaka se hűlt le a levegő. Tavaly egyszer se volt ilyen éjszaka, 2 éve pedig háromszor. Ma kicsit szomorúan búcsúztatom a nyarat, mert lesz ugyan még némi jó idő, de igazi nyár már nem. Korábban sötétedik is amit már most rosszul viselek. Némi öröm az ürömben, hogy elmaradt minden cécó, különösen a katonai légi-parádénak örültem. mert ha megtartják, biztos arra ébredtem volna, hogy te jó ég, jönnek az oroszok! Ez a múlt század negyvenes éveinek a beidegződése nálam. Látszik, hogy nem volt akkoriban még divat a pszichologikus, aki rögvest kezelte volna a traumáimat.

Vak tyúk is talál szemet

 Három hete úgy éreztem, hogy az új életmód következtében a fejemre szakad a plafon. Hamar rájöttem, hogy valamilyen módon segítségre van szükségem. Facebookos hirdetésemre ketten jelentkeztek, belevágtam az elsőbe. Nagyon aggódtam, hogy mi lesz. Most két hét után azt merem mondani, hogy szerencsém volt. Segítségem egyre jobban kibontakozik. 

B-vel beszélgetve remek képességei jöttek elő. Eredmény: Már volt pedikür, manikür és mindennek a betetőzésére még meg is nyírta. 

Ma az ilymódon felújított Emberemhez ballagtam át 6 után, mert akkor már van árnyék. Mellesleg, sajnos szemlátomást rövidülnek a napok.:-(

Iyen mindennapi látogatásra nemigen szoktam kirittyenteni magam. Annál inkább meglepett ami történt. Jött szembe egy átlagos ötvenes férfi. Megállt előttem kicsivel. "Üdvözlöm hölgyem" én csak néztem. Próbáltam rájönni, hogy talán ismerem de nem. Mondtam én is, hogy üdvözlöm. Erre a következőket mondta: Engedje meg, hogy meghajoljak az eleganciája előtt. Nem kicsit voltam meglepve, miután semmi elegáns nem volt rajtam. Kérdezte, hogy a jazz koncertre megyek-e. Mondtam, hogy nem és szépen mentünk tovább, ki ki a maga útján. 

Mit mondjak, ilyesmi fiatalabb koromban se esett meg velem.