Cím nélkül

Jelenleg elkeserítő az élet. Szomorú és lehangoló a város, ahol a minap jártam. Belvárosi üzletek nagy része, örökre bezárva. Kirakatokban csak az eladó, kiadó táblák díszelegnek. Ha lenne életkedvem, már ettől elmenne. 

Amúgy is minden le és bezárva az életemben. A mindig jelentkező őszi depresszió ilyen kilátástalan körülmények közt totál a hatalmában tart. Sehol egy kis fénysugár, ami nem több szokott lenni, mint egy hangverseny vagy szinház és valahol a távoli jövőben egy utazás. 

Persze az se szívderítő, hogy B. alig tud járni. Végre eltuszkoltam egy ortopédhez, aki csináltatott egy MRI vizsgálatot. Mi derült ki? Csigolya kopás. Mit lehet csinálni? Gyakorlatilag semmit. Kapott valami irtó erős fájdalom csillapítót állandó használatra, ami nem sokat használ. Most persze pörgök. Létezik itthon olyan, hogy "fájdalom terápia" amire vannak máshol, kiképzett orvosok? Google a barátom. Ki is jön sok, de nem igazán az amire én gondolok, külhoni ismereteim nyomán. 

Nem tudom mi lesz velünk, ha velem történik valami, akkor mehetünk az öregotthonba és rabosíthatjuk magunkat. A nyomorultak, már 8 hónapja szabályosan be vannak zárva.

Ne csak a boruról irjak. Tegnap a postán voltam és a középkorú postás hölgyön egy fekete maszk volt, amire egy piros fehér zöld zászló volt hímezve. A középső három ujján a körmök szintén piros fehér zöldre voltak festve. Nagy büszkeség töltött el, hogy milyen csodás honleányok ülnek a mi postánkon. Újságokat adtam fel csomagban innen a város erősen túlfelére, tegnap ilyenkor. Az előbb szólt a telefon, hogy már meg is érkezett, pedig nem kértem 1 napos kézbesítést, ami feltehetően még jobban megdrágította volna az ügyletet. Így "normál" kézbesítéssel is közel kétezerbe került a küldemény.

Napi pechek sorozata még mindig.

Vége ennek a hétnek is, elegem van belőle. Először is B.-t sikerült elkergetnem orvoshoz, miután már alig tudott járni. Tavaly ősszel kezdődött a dolog, azt hitte majd elmúlik. Orvos megnézte, MRI és kiderült, hogy pont azok a csigolyái vannak megkopva, amik a járáshoz kellenek. Segíteni ezen nem lehet. Kapott valami igen erős fájdalom csillapítót, amivel úgy ahogy elvan.  Most majd a torna és masszázs is célirányosra lesz alakítva, de a kilátások nem valami derüsek. Mindez hétfőn derült ki.:-(

Kedden elromlott a wc-ben az elszívó. Ablak nincs, tehát ha nincs elszívó, akkor borzalom van. Szerencsére van a fürdőben is. Elszívó megrendelve, remélem a jövő héten megjön.

Ma felfedeztük, hogy a pincei mélyhűtő valamikor leállt. Mondanom se kell, hogy tele volt, főleg zöldség félékkel és ami a legnagyobb bánatom Mövenpick csoki fagylalttal. A leállás okát még nem derítette ki B. azt tudom, hogy Pesten semmi alkatrészt nem lehet hozzá kapni. Az utolsó leálláskor ami kellett hozzá berlini barátok küldték el. Az árával még ma is tartozom, mert azóta nem tudtunk találkozni és nem árulják el a bankszámla számukat, hogy átutaljam. Nagyon gondolkozom rajta, hogy tényleg kell-e nekem még egy mélyhűtő, a konyhain kívűl. Ilyet Magyarországon nem árulnak, a jelenlegit is Bécsben rendeltem meg és Németországból küldték. Azt hiszem le fogom magam beszélni erről a luxusról.

Pozitív, hogy ma letudtam az esedékes labor vizsgálatot. Kérdezte a nő, hogy elájulni nem szokott? (Vérvételkor) nem. Viszont a számla láttán kicsit meginogtam. A helyzet az, hogy a háziorvosnál az aszisztensnő betegsége óta, (8 hónap) nincs vérvétel. A Kútvölgyibe kellene menni, ahol a hírek szerint tömegnyomor van. Nos már csak odamenni reggel korán, étlen szomjan, is túl nagy feladat lenne, a várakozásról már nem is beszélve. Így aztán elmentem privátban. B. MRI vizsgálata lényegesen olcsóbb volt mint ez a labor.

A hét egyetlen pozitívuma, hogy Trumpot remélhetőleg kirugják a fehér házból, bár rám személy szerint ez semmilyen hatással nem lesz, de legalább egy őrülttel kevesebb.

Napi nyűgjeink

Kezdődött az influenza oltással. Időpontra mentünk természetesen. Sajnos mint az orvosnő mondta, fű fa virág oltatja magát és ő ezzel totál túl van terhelve. Ezt már csak én mondom. Másfél órát vártunk. Eleinte kint üldögéltem egy széken, de aztán mikor hűvösebb lett már beszorultam a meglehetősen tele, ablak nélküli váróba. A nyáron újították fel, de szellőztetés? Ugyan minek. 

Kint nem voltam népszerü mert nem soroltam be a szörnyűlködők közé. A karvezető egy maszkos és mosogatókesztyűs nő volt, aki a húgára hivatkova mondta az igazat. A húga, mint kiderült Zürichben él, így aztán gyorsan helyre tettem a nagy igazságait. 

Más

Vettem 2 hete egy szódagépet. Nem vagyok nagy környezetvédő, de útálom a PET palackokat. Ráadásul a műanyagkukát ritkán viszik el, a palackok meg bugyognak ki az után a kukából, nem csak nálunk. A fölös palackok, aztán az árokban landolnak. Saturnban kettő féle masina van, az egyik sima, a másik elektromos. Nem kell nekünk elektromos, majd nyomjuk kézzel a gombot és számolunk, hogy mennyi buborék menjen a vízbe. A dolog remekül működött, amíg egy este nem maradtam egyedül a masinával. Nyomtam, nyomtam, de alig ment valami buborék a vízbe. Végül felnyitottam egy raktáron lévő pet palackos vizet. Másnap B. felvilágosított és meg is mutatta, hogy hogy kell nyomni. Nagyon. Az én ujjamban közel sincs annyi erő. Elmentem tehát megint a Saturnba és vettem egy elektromosat. Ezen 3 gomb van, enyhe, erős és nem tudom még mi. Minden esetre könnyen megy. Így lett aztán B.-nak is egy masinája, ráadásul ő még maga cipelte haza a vizet, amit nekem szállítanak. Volt persze egy kis munka, míg a bepréselt jégszekrény mögött rejlő elosztót lecserélte nagyobbra, hogy legyen hova bedugni az új szerzeményt. 

B. ezen túl se unatkozik. A tűzhelyemben elromlott a világítás a gomboknál. Ha jól nézem, persze látom világítás nélkül is a fokozatokat, a veszély inkább az, hogy észrevétlenül bekapcsolva marad valamelyik lap. Valami titokzatos helyen sikerült kapnia égőket, persze olyat ami nem passzol tökéletesen. A tűzhely 25 éves, eredeti alkatrész már rég nincs hozzá. Most már napok óta dolgozik rajta. Valami hajszálvékony drótokat kell forrasztani. Szegénynek annyira rosszak már a kezei, hogy alaposan megkinlódik vele, de mint mondja szeret ilyesmivel vacakolni.

Mindeközben én csak a postával levelezem és érdeklődöm, hogy ugyan miért tart most hirtelen 2 hétig, amíg megkapom a Frankfurtban feladott újságomat.? Válasz még nincs, feltehetően nem is lesz. Október közepéig, max. 4 nap alatt megérkezett mindig a lap.

Rémület

 Szegény emberemre ma délelőtt alaposan ráhoztam a frászt. Az történt ugyanis, hogy reggeli után elkezdett csikarni a hasam. Miután tegnap, magamhoz képest, sok szöllőt ettem, gondoltam a sok lenyelt mag okozza a dolgot és elvonultam a mellékesbe. A hasam csikart tovább, de nem történt semmi. Fejtettem a rejtvényt, aztán telefonált valaki és még mindig semmi csak a fájdalom. Idővel kivert a víz és alaposan elzsibbadtak az üléstől a lábaim. Na jó, akkor kimegyek innen, gondoltam, de rájöttem, hogy kicsit forog velem a föld. Szóltam az embernek és leroskadtam az előszobai ülő alkalmatosságra. 

A következő jelenet már az volt, hogy valahol feküdtem és érdeklődtem, hogy hol vagyok. Mint B. mondta, azt látta, hogy csúszok lefele a sámliról. Akart segíteni, de persze egy élettelen testet nem olyan egyszerű mozgatni. Így aztán csak arról gondoskodott, hogy ne verjem be magam sehova és szépen lenavigált a földre, az előszoba és a nappali közé. Mire magamhoz tértem, már volt párna is a fejem alatt. Feküdtem ott egy darabig, aztán sikeresen, kapaszkodva és az ő segítségével főlhámoztam magam a földről, de gyorsan le is ültem megint a nevezetes alkalmasságra. Végül aztán betámogatott a nappaliba. Ott elterültem a szófán. Lassanként aztán vissza tért belém az erő. Már önállóan közlekedtem a lakásban, de elmenetelre nem vállalkoztam. 

Mi az ördög lehetett ez nem tudtom. "Szoktam" néha össze esni, de az csak az ácsorgástól fordul elő néha és azt előre érzem és biztonságba is szoktam gyorsan helyezni magam. Jelenleg vérnyomásom normális, pulzusom kicsit alacsony. B sajnos komolyan aggódott. Fordított esetben én mentőt és tüzoltót is hívtam volna, amennyire én mindentől rögtön pánikba tudok esni. Minden esetre, délután lázat is fogok mérni.

Emmlékezem

Jó egy ilyen semmit tevős ünnepnap. A magyar posta kitett magáért, még csütörtökre se értek ide a hétvégi újságok. Mi lehet ilyenkor tenni? Mélázok bele a nagyvilágba. Természetes eszembe jut 56 október 23, ami életem legszebb napja volt van és marad örökre. Az utána következők, nov. 4.-ig is jók voltak, de az igazi olyan egy méterrel járok a föld fölött már nem volt több. 

Természetesen voltak később is euforikus napjaim, pl. mikor beköltözhettem Stockholmban az első lakásomba és egyideüleg elkezdhettem a 8 hónap cselédség után, megint irodában dolgozni. Boldog nap volt, 1966 julius 1. De akkor is max. 40 centivel voltam a föld fölött. Aztán az első utazás ugyanazon évben ősszel. A Louvreban potyogtak a könnyeim a kis római írnok láttán és megcsipkedtem a karomat, hogy biztos nem álom? Itt vagyok tényleg?

Mi volt még? Dátumra nem emlékszem de szép volt, mikor elhatároztuk leendő férjemmel hogy összeházasodunk 1972 őszén történt. Ezután az esküvő már csak formaság volt, stressz és szomorúság, egyedül család nélkül nem volt egy örömnap az esküvő. 

Szintén dátum nélküli boldogságok voltak, mikor pl. először sikerült eljutnom Bayreuthba, majd a milanoi Scalaba. Ezek biztos jelentéktelen dolgoknak tünnek, de nekem hihetetlen diadalérzet  és hatalmas élvezet volt, hogy sikerült. Hiszen olyan sokáig teljesen lehetetlen elképzelés volt, nekem Budapestről ilyen helyekre elkerülnöm. Zürichből se volt egyszerű. Még nem volt internet, a jegyszerzéshez rengeteg türelem kellett. Bayreuthra 3 évet vártam, míg rám került a sor. 

Később persze minden utazás élmény volt, de euforia nem volt már. Megjelent egy rövid időre, mikor sikerült megvennünk Marbellában a lakást. Részben, elég nagyrészben, pénz kérdés volt, de abban a házban ahol én akartam egy időben egyáltalán nem volt eladó lakás.Megvettük látatlanba telefonon és fényképek alapján. Hát nem kicsit dobogott a szivem, mikor először lementünk. Élveztük. Első közös szerzeményünk volt az a lakás. 

Volt még egy csúcs örömkönnyekkel, mikor a férjem egy este előadta, hogy igen előnyös kondíciókkal, felkínált neki a cég egy állást Pesten. na akkor sírtam és nevettem utóljára egyszerre. Sajnos a csoda nem sokáig tartott és később már csak a sírás maradt. 

Ma délután azon merengtem leginkább, hogy mi történhetne még velem, amitől olyan igazán felhőn járósan boldog tudnék lenni. Azt hiszem semmi, de nem panaszkodom. Az én koromban már az is jó, ha semmi sem történik. Minden esetre az egyetlen ősrégi haverom, 91 éves, ma felhívott a névnapomon. Ez a névnap utóljára a férjemnek jutott eszébe.

Meglepetések.:-(

 Manapság nem egyszerü, valakinek meglepetést okozni. Már írtam itt, hogy hiába mentem a postára, a csomag szerintük nem nekem lett címezve. A napokban aztán beszéltem berlini barátnőmmel, aki óvatosan kérdezte, hogy megkaptam-e a levelét? Milyen levelet, e-mailt nem láttam és mást se kaptam, válaszoltam. Erre elmondta, hogy miután elég kilátástalannak tűnik az utazás a közeljövőben, gondolta elküldi amit akart hozni nekem a tervezett utazásukkor. Talált egy jó nagy erős barna boritékot, belerakta és küldte, meglepetésnek szánta. Extra fizetett, hogy követhesse a küldeményt. E-szerint október 7.-én kézbesítették a küldeményt. Hoppá! Mondtam én, akkor volt a levélszekrényben a cédula. Nos erre elküldte a követést, csomagszám is rajta volt. Mentem másnap a postára és láss csodát, elővarázsolták a nagy borítékot. Amit első alkalommal előhozott a nő, majd kiderítette, hogy nem az enyém, az egy formátlan fehér valami volt. 

Következő meglepetést én terveztem a barátnőmnek, akinek ma van a születésnapja. Óvatos érdeklődésemre elmondta, hogy semmi nem lesz, a gyerekeinek eszébe se jut, illetve a lányával rossz lett a kapcsolat (nem rajta múlt) a fia meg még soha az életben nem gondolt ilyesmire. Kicsit szomorú volt hallani, miközben magamban dicsértem az eszemet, miszerint a legjobb és nyugalmasabb élet gyerek nélkül van. Nem mellesleg bőven vannak unokák is, na de azoknak addig volt jó a nagymama, amig teljes időben hurcolászta őket minden fele. 

Szóval elmentem a virágüzletbe egy doboz csokoládéval és néhány szóval, rendeltem egy csokrot, hogy ma szállítsák ki. Tegnap teljesen véletlenül kiderült, hogy elutazik csak késő este jön haza. Persze háznép van, mert a férjét 24 órában kell ápolni. Kérdeztem, hogy ha valaki csönget beengedik? Nem hiszem, mondta, mert megtiltottam, hogy bárkinek kaput nyissanak. Sajnos kénytelen voltam lelőni a saját meglepetésemet. Meg is érkezett minden, majd valamikor éjszaka megnézi. Remélem örülni fog neki, de az én örömöm kicsit csökkent ily módon.

Micsoda nap!

Ebédelni akartunk menni, de előtte még elemntem a póstára, mert tegnap egy külföldi küldemény c. papírt találtam a levélszekrényemben. Odamegyek, számhúzás várakozás. Majd a hölgy hosszan keresgél a listákban majd végre, megvan. Hozza. Személyi igazolvány. Nézi, nézi, végül megszólal ön a címzett? Igen. De ez a küldemény nem önnek szól. Akkor minek értesítenek??? Váll vonogatás a válasz.

Ilyen indítás után elindultunk egy vendéglőbe, amiről sokan zengtek már, hogy jó. A Media Markt közelében van, ahová szintén készültünk. Vendéglő kivűlről olyan szakadtnak nézett ki, hogy be se mentünk. Sebaj,elintézzük a Mammutot. Mammut előtt némi tolongás, majd kiderül, hogy nem lehet bemenni. Miért? Valaki leugrott a negyedikről. Ez így biztos nem igaz, mert nincs is 4. emelet, de most álljak oda vitatkozni?

Akkor menjünk a Bécsikapu térnél lévő kipróbált helyünkre. Átballagtunk a A Széna térről a Moszkvára, keresztül az összes sineken, téren,  mozgólépcsőn fel  a várbuszhoz. Vérfok utca nagy része lezárva, Várbusz innen nem indul. Megkérdeztem egy soffőrt, hogy ugyan hol lehetne felszállni. Tessék lemenni a mozgólépcsőn, át a téren és a sineken, ott meg teszik látni. Nem láttam meg, mert gyorsan elmentünk a Mezzoba. Utólag megállapítottuk, hogy rohadék egy nap, de legalább végül is ettünk. 

Végül még leszakadt a rohadék maszk egyik füle, de ez már csak a hab volt a "sikeres" nap tortáján.