"Sikereim"

Mostanában már csak a nőknél van sikerem. Ma a fodrásznál voltam és alig léptem be az ajtón, máris egy nő közölte velem, hogy nagyon tetszik neki a gyöngy a nyakamban. Ez az a tarkabarka gyöngy, aminek nehéz megszerzéséről itt is írtam valamikor, sőt még képet is tettem be róla. Az igazság az, hogy nem túl sokat hordom, mert kicsit túl tarka és voluminőz, de ma kellett valami könnyen leszedhető a nyakamba. Miután kész voltam a frizurázkodással, vissza raktam a nykamba és indultam haza, de mielőtt kiléptem az ajtón egy újabb nő kezdett gyönyörködni a gyöngyben és közölte, hogy nagyon elegáns vagyok. Mire a fodrásznőm megjegyezte, hogy "ő mindig, egy valődi jelenség".
Ezután már a lehető leggyorsabban távoztam és bevetettem magam a Kossut L. utca, érzésre 40 fokos katlanába. Napos oldalon kellett mennem a buszmegállóig. Ott aztán beálltam egy hirdetőoszlop árnyékába. Idővel mellém állt egy hölgy, álarcban persze és mondott valamit. Bal oldalamon állt, a bal fülemre nem hallok + álarc és zaj. Mikor látta, hogy nem értem, szembe fordult velem és lelkesedett a gyöngyért. Hol vette? Nem tudom, ajándékba kaptam, hazudtam, mert nem akartam, hogy még az árát is megkérdezze. Aztán felszálltunk a buszra. Mikor itthon leszálltam ő is itt szállt le. Rámnézett. nahát, mondta, még a ruhája alján is gyöngyök vannak. És tényleg, de ez tiszta véletlen csak, mondtam neki és húztam haza fele.
Az igazság az, hogy fiatal koromban a pasik valahogy mást néztek rajtam mindig nem a gyöngyöket, de mindegy. A nők a kritikusok mindig és jó szemük van.

Hétköznapok

Miután letudtuk az ünnepeket, elindultunk ma ügyintézni. Az első út a francia konzulátus, amiről a neten kiderült, hogy elköltözött a francia intézetbe. Félfogadás heti 3 délelőtt, délután csak bejelentkezésre. Minden évben kell menni B.-nak, hogy lássák él még. Pecsét aláírás, általában 3-5 perc alatt megvan. Most odamegyünk látom a lépcső tetején topog 3 ember. B. felmegy, majd leszól "van tollad" nincs. Bent nincs toll. Átmegyünk a kávézóba, kérünk egy tollat, aláírja a papírt és megy vissza. Én már láttam, hogy ez nem 3 perc és leültem a kávézóban. Nézelődtem, telt mult az idő, végül látom, hogy jön. Kérdezem, hogy minden OK? á dehogy. Délelőtt is időpontot kell kérni a vírus miatt. Mint mondja, amíg várt a kis előteret háromszor mosta fel valaki valami fertőtlenítővel. Akik vártak, azoknak volt időpontjuk de nem sokat ért, mert csak álltak az ajtón kívűl és vártak.
Na jó, majd kérünk időpontot, de ha már itt vagyunk menjünk a szőnyeg üzletbe, mert kell egy új futószőnyeg az előszobába. Elsétáltunk a Dunaparton a Battyányi térre, metro a Moszkvára, majd villamos, ami onnan kifele jár a Hűvösvölgybe. A környékünkön nem jár egyetlen villamos se. Minden nyáron van ilyen szünet, de eddig láttam, hogy dolgoznak valahol a sineken. Az idén semmi. Már többször végig jártam gyalog és pótlóbuszon a vonalat, de egy szál embert nem láttam a sineken ügyködni.
Még vírus előtti időben ajánlott valaki egy vendéglőt a Hűvösvölgyi úton, így leszálltunk útközben és tényleg igen kellemesen megebédeltünk. Átellenben volt egy buszmegálló és amíg vártunk, beugrott, hogy ez már tiszta Amerika. 3 egymás melletti házban különböző vendéglátó egység működött. Ott figyeltem ezt meg, hogy a vendéglők egymásra telepedtek. Soha nem értettem, mert aztán a következő ilyen tömörülésig akár 15-20 percet is lehetett autózni. Aztán jött a busz és nem filozofáltam tovább a dolgon. Szőnyegüzlet a világ végén, de volt olyan amire szükség volt. Kérdik, hogy beszegjék-e? Két nap múlva kész. Kérdés részemről: Házhoz szállítanak? Igen, de az többe kerül mint a szőnyeg. Miután egyikünknek se volt kedve két nap múlva megint kirándulni, elhoztuk úgy ahogy volt. Szerintem az elődje se volt beszegve. Megnézni már nem tudom, mert B. már kidobta. Hívtam egy taxit és haza jöttünk.
Hogy B.ne unatkozzon, a napokban elromlott a nagy sarokablak rolója. Tegnap elkezdte és még most is azzal szórakozik. Mesteremberről szó se lehet! Most nagyon tevékeny időszaka van, 14 éve lakik a lakásában és most már másodszor alakította át a konyhát. Ennek eredménye, hogy új mikro és új rezsó kell. Szerencsére ezeket már megrendelte, nem kell sehova se menni érte. Nem mellesleg talált otthon egy teljesen új konyhai mosogató csapot, amit már át is hozott, Hogy itt felszereli a rosszul használható új helyett.:-(
Nem unatkozunk. Nekem pedig már kedden megérkezett az előfizetett hétvégi újság. Egy jó pont a postának. Rosszabbra számítottam.

175

Most ünnepeltük 3 nap eltéréssel a születésnapjainkat, ami együtt 175 év. A sajátom sokkal szerényebb volt, de B. egy féléve talán, felfedezte a családját. Nem közeli rokonok, de egy általa még ismert nagybácsi leszármazottai, akik még most is abban a városban élnek ahol egykor. B.-nak tényleg senki más rokonsága nincs már. Erre a nagybácsira emlékszik, hogy együtt kirándultak és őt felültették a turulra Tatán. Rokonok aztán néhány hete voltak itt nálunk, együtt ebédeltünk, a nagybácsi fia és felesége valamint a lányuk. Tulajdonképen a lányt találta meg B. mert neki van honlapja. Tegnap aztán mi mentünk Tatára. Az állomáson egy helyes fiatal pár várt ránk, akik elbeszélésből felismertek és ők vitte az étterembe. Nem mellesleg Tatán rengeteg lépcsőn kell fel és lemászni, hogy kijussunk az állomásról. A fiatal párról kiderült, hogy a lány az unoka. Ezután a vendéglőben ott volt még a fia feleségestől a papa feleségestől és a lánya, aki elvált, végül 9 fő. Felismertük a vendéglőt, mert mikor egyszer elmentünk Tatára körülnézni, akkor ez volt az egyetlen vendéglő a tóparton. 
Nagyon kellemes volt, bár szivesen mentem volna a tóba is, mint egykor a 60-as évek elején. Akkoriban készült el az első autópálya itthon, Budapest-Tata. Ezt kihasználva vásárnaponként családilag jártunk a tóra, ahol nem voltak soha sokan, nem volt strand, csak vad fürdőzés.
Miután mindenki jól lakott, kérdeztem, hogy esetleg desszert vagy kávé?  Senki nem kért semmit. Aztán pár perc múlva megjelentek a pincérek az itt látható tortával. Barátnő csinálta, direkt nekünk, ami a színekből és évszámból is látszik. Mi köpni se nyelni nem tudtunk. A torta nagyon finom volt, sajnos nekem kellett felvágni, ami nem volt egyszerű. Ráadásnak még fejenként egy borítékot is kaptunk 2-2 hangverseny jeggyel. Most törhetem a fejem, hogy mivel tudjuk viszonozni. B. totál oda volt. Azt hiszem még az életben senki nem csinált neki születésnapi meglepetést, szerény ötleteimtől eltekintve. Haza kocsival jöttünk, mert a lánynak ugyis erre volt dolga. Útközben még a turult is meglátogattuk és megállapítottuk, hogy jó magasra nőtt, mióta nem találkoztunk. Eredetileg egy sokkal alacsonyabb emelvénye volt.

Minden mindig máskép lesz

Tegnap este már a "book" gombon volt a cursor, mikor úgy gondoltam, mégis inkább telefonálok Berlinbe. Tudom, hogy komplikálom az életüket, ha megyek, mert Berlintől 36 kilométerre laknak egy faluban ahova csak autóval vagy hekikopterrel lehet eljutni, esetleg az állomásról (6 km.) biciklivel. Szóval ha ott vagyok, akkor fuvarozásra szorulok.
A barátnőm azt kérte, hogy inkább jöjjünk, mikor elmult már minden cécó mert most még beszélgetni se lenne időnk. Tudom, hogy rengetegen lesznek, az egész falu és sok barát és ismerős, no meg az ő saját rokonsága, akiket szintén fuvarozni kell majd. Mint mondta a vírus miatt a kápolnába csak 40 ember mehet be. Barátom ott játszott minden vasárnap az Istentiszteleten, biztos mindenki ismerte. Aki nem fér be, annak kint kell állni akár esik akár hőség van. Szóval hagytam magam lebeszélni. Ha elülnek a hullámok körülötte, akkor megyünk, beszélgetni.

Még a tegnapi bejegyzéshez és a visszafejlődéshez. Ma elmentünk a Média Marktba, mert B. mikrója kinőtte a konyháját. Hamar megtaláltuk a megfelelő kicsinységüt és amíg ő az eladóval ügyintézet én sétáltam a kirakott gépek közt. Rémülettel néztem a mosógépeket, amik teljesen amerikaiak lettek. Nincs rajta hőfok hanem a ruhák milyensége. Ettől már Amerikában is a falra másztam, ráadásuk az ottani se nem mosott se nem szárított rendesen. Sajnos tapasztalatom, hogy a 2 éve vett mosogatógépem se ér nyomába se a réginek, ami sajnos már javíthatatlan volt. Néztem a szintén idióta jégszekrényeket. Keskenyek és magasak. A legtöbbnek a felső polcát használni se tudnám. Ezentúl imákat fogok rebegni, hogy éljenek túl engem az eszközeim.
Média Markt után átmentünk a csap szaküzletbe. Nemrég vettem egy új csapot a mosogatóhoz. Direkt ugyanazt a márkát, mint a régi volt. Ránézésre ugyanaz, de felszerelve sajnos nem az. A régit 180 fokban el lehetett forgatni, ami szükséges nagyobb edények mosogatásánál. Ezt csak összesen 90 fokban lehet forgatni. Egy nagytányér leöblítése is kényelmetlen. A csap üzletben egy darab csap se volt, ami jobbnak tűnt volna. :-(

Ami, ha fiatalabb lennék és dolgoznék, nagyon pozitív lenne számomra, a  vírus okozta változásokból,  az otthonról dolgozás. Erre vágytam mindig, de sajnos ez az én időmben még nem létezett.

Lépkedünk vissza az időben

Szépen egymás után, beszüntették a német nyelvű újságok árusítását Pesten. Nem akarok ebben valami politikát látni, mert az egyik lap, kérdésemre, megírta, hogy kevés a hírdetés és magas a postaköltség stb. No persze Bécsig azért eljutnak az újságok. A maradék hetilap, szintén eltünt 3 hete.
Utána néztem és az egyik napilapnak volt olyan előfizetési lehetősége, hogy a hétvégi számora. OK mondtam én, több mint semmi, majd néhány nap késéssel megkapom. Próbáltam elindítani az előfizetést nem ment. A formuláron nem volt más ország csak  a német nyelvüek. Írtam e-mailt, válaszoltak. Ugyan oda küldtek vissza ahol nem ment. Telefon. Készséges kisasszony se hitte, hogy nem megy. Mondtam, itt várok, próbálja már meg. Jééé... tényleg nem megy. Várjak. Végül adott egy linket, ahonnan tényleg tovább lehetett jutni és be lehetett adni az országot. Most várok, hogy a mai és holnapi szám mikor ér ide.
Nagy reményeim nincsenek, örülök ha nem vész el. A Berlinben 3 napja feladott parte cédula még sehol nincs, pedig elsőbbséggel jön. Már így is tudom, hogy a temetés juli 17.-én lesz. Mit tegyek? B. szerint is ki kell menni, mert a családhoz tartozónak vesznek engem. Ott a barátnőm és a gyerekek, akikkel szintén jó kapcsolatom van. Sajnos manapság nem olyan egyszerű kiutazni Berlinbe. 20-30 évvel ezelőtt csak a pénztárcámon múlott, hogy hova, mikor utazom. Ma ez már nem így van. Pestről repülő nincs, éjszakai vonat megszünt. Bécsből ugyan van vonat, de nincs rajta hálókocsi. Repülő is van, de valahogy nem vonzott az ötlet, hogy vonat Bécsbe, kijutni Schwechatra, várni 2 órát és elrepülni a volt keletberlíni repülőtérre. Az új repülőtér majd talán októberben nyílik, de Tegelt már végleg bezárták. Marad a vonat Pestről, hajnali indulással és 12 óra döcögéssel.
Mire ide eljutottam, több órát töltöttem a computernél, voltam a déli pályaudvaron és egy utazási irodában. Ma estére rezignáltam, nincs mit tenni, holnap megveszem a vonatjegyet.

Ha így fejlődünk vissza fele, akkor majd mehetünk sorba állni kenyérért, totózhatunk, hogy milyen húst kapunk és lejárhatjuk a lábunkat banánért. Netán engedély kell majd a kiutazáshoz és vízum a beutazáshoz grrrr........  Meghülyült a világ.

Jürgen

Jürgent 1963-ban ismertem meg, amikor egy igazi forró nyáron vittem csoportot DDR körútra. Ő volt a drezdai idegenvezetőnk. Fiatalabb volt nálam néhány évvel, imádta a várost. Akkor ott járt egyetemre. Az első perctől kezdve haver, barát volt. Drezda akkoriban elég nyomorult hely volt. Valami kollégiumban laktunk és kb. az első este kiderült, hogy egyaránt nem szeretjük a rendszert és ezt jól meg is beszéltük, pedig tudtuk, hogy nagy a besúgás veszélye. Ezen kívül a zene volt még központi téma. Jürgen remekül zongorázott, a papája zenetanár volt. Akkoriban sok keletnémet ismerős volt, miután nekik mi mini mennyországnak tűntünk a hozzájuk képest lezser rendszerünkkel. Nagyon kiterjedt levelezésem volt akkoriban. Küldtem a meghívó leveleket, néha nálunk, máskor másoknál organizáltam ingyen szállást.
Aztán lassan mindenki lekopott. Eljöttek Pestre, élvezték és kész. De Jürgen nem kopott le. Szorgosan leveleztünk, ami remek nyelvgyakorlás is volt. Befejezte az egyetemet, majd megismerte leendő feleségét. Mikor 64 telén egy idősebb barátnőmmel Berlinbe mentem, akkor Jürgen már ott lakott. Az esküvő is tervben volt már és iszonyatosan félt a házasságtól. Amíg kint voltunk, minden este eljött a szállodába, munka után és kalauzolt minket Berlinben, ami mai szemmel szintén nem volt valami csodás akkoriban.Menyasszonnyal nem találkoztunk, mert ő Potsdammban dolgozott.
65-ben házasodtak és én akkor ősszel hozzájuk mentem és kvázi tőlük disszidáltam. Persze folytatódott a levelezés, pedig ez számára rossz pont volt, hogy nyugattal levelezget.
Decemberben kaptam otthonról levelet, hogy a szüleimet meghívták magukhoz karácsonyra és szilveszterre, mert most nekik milyen rossz lehet egyedül otthon nélkülünk. A húgom is előttem disszidált. Ezzel aztán végkép belopták magukat a családom szívébe.
Aztán jöttek mentek a levelek. Náluk megszületett a két gyerek, nagyobb lakásba költöztek, dolgoztak és mindenről beszámoltak. Én se tettem mást, mindig válaszoltam és igyekeztem hű képet mutatni az életemről.
73 tavaszán, már a férjemmel, mentünk fel Stockholmba és kitalátam, hogy ejtsük útba Berlint. Nyugaton szálltunk meg és elég izgatottan mentünk át a Check Point Charlien másnap reggel. A találkozás öröme leírhatatlan volt. Másnap megint átmentünk, aztán mentünk tovább Stockholmba. Kiderült, hogy lakhattunk volna náluk is, amit aztán később többször is megtettünk. A férjemet is rögtön megszerették és egyre inkább családomnak éreztem őket. Csak a válások voltak borzasztóak. Már a reggelihez Elke kisirt szekkel érkezett, mire én is rögtön sírva fakadtam. Mondtam is, hogy soha senkivel nem sírtam annyit mint vele. Férjem és Jürgen igyekeztek kemény férfinak mutatkozni, de elég nehezükre esett. Szörnyű érzés volt, a tudat, hogy mi elmegyünk vissza a szabadásgba és ők meg ott maradnak a szürke DDR elnyomás kellős közepén, teljes kilátástalanságban. Pestre és a Dunakanyarba több nyaralást szerveztem nekik, de ez volt minden. Kölcsönösen ismertük egymás baráti körét. Kerek születésnapokra utaztunk, ők Pestre, mi Berlinbe.
Mikor a Férjem már beteg volt, bejelentkeztek szilveszterre. Elke, aki egész munkás életét a Charite könyvtárában töltötte, mint könyvtáros, pontosan tudta, hogy a Férjem menthetetlen. Eljöttek elbucsúzni, persze nem mondták, de tudtuk.
Sajnos Jürgen is rákkal harcolt. Nem is keveset, 16 évet. Mindig minden héten beszéltünk, de mikor utóljára hívtam, már alig tudott beszélni. Ma reggel szólt a telefon, Jürgen  már paliativ kezelést kapott. Ott volt mindkét gyerek, a lánya zongorázott neki és ő csendben elaludt.  Megint elment életem egy jelentős darabja.

Frissítés

Az imént telefonált a bank, akiknek küldtem egy e-mailt ebben az oktalan limit ügyben. Miután mondták, hogy rögzitik a beszélgetést, elmondtam, hogy nevetséges dolog egy folyószámlára limitet rakni. Végül is hiába van, mondjuk 10 milliós limitem, ha csak 1 millió van a számlán. Ha viszont van elég pénz, akkor hol a probléma??? Erre válasz persze nem volt. Megint jött a telefonbank ötlettel, mire mondtam, hogy a telefon beszélgetésre való, a bank ügyletek intézésére van a computer és az internet, ami nálam remekül működik már mióta csak kitalálták.
Ezután kérdezte, hogy akarok-e panasszal élni. Mondtam, hogy nem mert itt élek és tudomásul kell vennem, hogy esztelen és oktalan szabályok vannak. Hozzá tettem, hogy ugyanezt az összeget, gond nélkül tudtam a számlámra utalni, interneten.
Számomra most már egyszerű, miután nincs már pénzem, nem fogok nagy összegeket utalni és kész.
Ezzel együtt nem tudom, hogy működik a dolog az üzleti életben, ahol nyilván kell nagy összegeket utalgatni. Titkárnő Micike telefonon intézi? Lassan már semmin se csodálkozom.:-(