Nem, most nem voltam Drezdában, csak a tv-ben mutogatott ismét megnyilt csodálatosan felújított képtár juttatta az eszembe, hirtelen a várost.
Drezdához különben is szoros szálak fűznek. 1959-ben sikerült bejutnom egy IBUSZ útra, aminek az első állomása Drezda volt. Ott akkor még semmi nem volt az állítólag orosz segítséggel visszaépített Zwingeren kívűl. Az egész belváros egy elplanirozott grund volt. A Zwingerben volt a képtár, amit most hosszú évek után ismét megnyitottak. Akkor még sima szürke falakon lógtak a képek, amiket a háború alatt részben sikerült egy bányában megőrizni, részben pedig vissza adták az oroszok. Ott van többek közt a híres sixtusi Madonna. (Googleben rá lehet keresni: Gemäldegalerie Dresden)
Akkor ott több képbe is bele szerettem. Ez volt az első alkalom az életemben, mikor a könyvekből ismert képeket élőben láthattam. A következő alkalom Párizsban jött el 7 évvel később. Elmondhatom, hogy ez a DDR körút óriási hatással volt az életemre. Először is rádöbbentem, hogy idegent vezetni nagyon jó dolog lehet. Igen ám de egy kukkot sem tudtam németül. Nem volt vitás, hogy amint haza érek németül fogok tanulni. Akkoriban már a magam rabszolgája voltam, tehát kerestem egy német tanárt, aki házhoz jött és miközben én a kezemmel dolgoztam ő tanított. Nem tartott sokáig, mert persze a nyelvtannal kezdte. Néhány hét után kiadtam az útját. Addigra kaptam egy nagy doboz osztrák krimit. Ezek és a többi amit folyamatosan kaptam, lettek a tankönyveim.
1963-ban vizsgáztam mint német idegenvezető és még kétszer sikerült csoportot kivinnem DDR körútra, mielőtt sikeresen távoztam az országból.
1984-ben végre megnyitották az újjáépített Semper operát. Eleinte óriási roham volt a jegyekért, de hamarosan segítettek a berlini barátok, szereztek jegyet. Repültem Berlinbe és onnan autóztunk le Drezdába. Valami balettet néztünk meg, de nem is az volt a lényeg, hanem az épület, ami elég egyedülálló a maga nemében. Szép is persze. Sajnos ez volt az egyetlen amire a DDR képes volt. Építettek ugyan "Sztálinbarok" stílusban egy teret a városba no meg egy igazi szocialista kulturházat, de Erős Ágost palotája, a Kreuzkirche és a többi megmaradt rom még mindig üszkös falakkal meredezett az égbe. Még mindig egy óriási grund volt a belváros helyén. A Frauenkirche romjait emlékeztetőül megtartották.
Folyt köv.
Drezdához különben is szoros szálak fűznek. 1959-ben sikerült bejutnom egy IBUSZ útra, aminek az első állomása Drezda volt. Ott akkor még semmi nem volt az állítólag orosz segítséggel visszaépített Zwingeren kívűl. Az egész belváros egy elplanirozott grund volt. A Zwingerben volt a képtár, amit most hosszú évek után ismét megnyitottak. Akkor még sima szürke falakon lógtak a képek, amiket a háború alatt részben sikerült egy bányában megőrizni, részben pedig vissza adták az oroszok. Ott van többek közt a híres sixtusi Madonna. (Googleben rá lehet keresni: Gemäldegalerie Dresden)
Akkor ott több képbe is bele szerettem. Ez volt az első alkalom az életemben, mikor a könyvekből ismert képeket élőben láthattam. A következő alkalom Párizsban jött el 7 évvel később. Elmondhatom, hogy ez a DDR körút óriási hatással volt az életemre. Először is rádöbbentem, hogy idegent vezetni nagyon jó dolog lehet. Igen ám de egy kukkot sem tudtam németül. Nem volt vitás, hogy amint haza érek németül fogok tanulni. Akkoriban már a magam rabszolgája voltam, tehát kerestem egy német tanárt, aki házhoz jött és miközben én a kezemmel dolgoztam ő tanított. Nem tartott sokáig, mert persze a nyelvtannal kezdte. Néhány hét után kiadtam az útját. Addigra kaptam egy nagy doboz osztrák krimit. Ezek és a többi amit folyamatosan kaptam, lettek a tankönyveim.
1963-ban vizsgáztam mint német idegenvezető és még kétszer sikerült csoportot kivinnem DDR körútra, mielőtt sikeresen távoztam az országból.
1984-ben végre megnyitották az újjáépített Semper operát. Eleinte óriási roham volt a jegyekért, de hamarosan segítettek a berlini barátok, szereztek jegyet. Repültem Berlinbe és onnan autóztunk le Drezdába. Valami balettet néztünk meg, de nem is az volt a lényeg, hanem az épület, ami elég egyedülálló a maga nemében. Szép is persze. Sajnos ez volt az egyetlen amire a DDR képes volt. Építettek ugyan "Sztálinbarok" stílusban egy teret a városba no meg egy igazi szocialista kulturházat, de Erős Ágost palotája, a Kreuzkirche és a többi megmaradt rom még mindig üszkös falakkal meredezett az égbe. Még mindig egy óriási grund volt a belváros helyén. A Frauenkirche romjait emlékeztetőül megtartották.
Folyt köv.
