Utazás kezdet

Mondhatnám, hogy jól kezdődött. A rémséges Wizzair nem engedett sem helyet foglalni se becsekkolni. Ezután nem volt más a kezünkben csak a foglalás. Indulás reggelén zuhogott az eső és nem jött időben az előre megrendelt taxi. Ilyen még soha nem fordult elő. Persze hívtak, de akkor mi már lent voltunk a garázsban. Végül is kiértünk időben. Hol az átkozott Wizzair, megtaláltuk, de a checkinnél nem adtak jegyet. Menjünk valamerre, megtaláltuk. ott kioktattak, hogy szerintük mit nem csináltunk jól, majd 30 ezerért kegyeskedtek kiállítani egy beszálló kártyát. Már akkor mondtam, hogy én ezekkel soha többet. Aztán eljött az idő, beszállás. Ez abból állt, hogy rengeteg lépcsőn kellett lemenni, ahonnan aztán a zuhogó esőben, mert tető csak részlegesen volt, betereltek egy üres hangárba, ahol úgy álldogáltunk mint a villamoson csúcsidőben. B.-nél ott szakadt el a cérna. Ezek után tökéletes volt az egyetértés, hogy fapadossal soha többet nem repülünk. Mikor aztán beszállhattunk, az út valamivel több csak mint egy óra, simán lezajlott. Berlinben aztán vissza reppentem  a DDR-be, mert ahova leszálltunk az a régi DDR repülőtér. Az új már vagy 15 éve készülget, talán majd jövőre megnyitják, de nem biztos.
Szép volt az idő, szállodában mindjárt megkaptuk a szobát és elindultunk a városba. Volt egy pici listám, a beszerzendő dolgokról, tehát áruház. Az egyikből ki a másikba be, aztán jött a meglepetés. Mikor távozni akartunk, kint szélvihar volt, ami vízszintesbe vitte az esőt. Sebaj lemegyünk kávézni, ülünk egy kicsit, aztán majd ez elmúlik. Nem múlt el. Másfél óra múlva is zuhogott. Vettem egy eső kalapot, mert az ernyő a szélben nem sokat ért. Ajtóban álló őrt rábeszéltem, hogy hívjon taxit. Reménytelen volt. Végül elindultunk, amilyen gyorsan csak tudtunk, majd csak lesz valami alapon. A vége az lett, hogy vagy tíz percnyi gyaloglás után, találtam egy üres taxit. Térdig csurom vizesek voltunk és körkörösen is meglehetősen. Szerencsére hideg nem volt. Boldogan estünk be a szállodába és elkezdtük száritgatni magunkat és a ruháinkat. Természetesen már nem mentünk sehova, fáradtak is voltunk, vége lett az esővel kezdődő és végződő napunknak.

Álom és valóság

Tegnap érdekes programokat néztem a tv-ben. Német "kivándorlókról" szólt akik Majorkán képzelték el az életüket. Gyönyörű sziget, mondják. Jómagam soha nem mentem oda, mert egyrészt nem szeretem a szigeteket, másrészt mindig túl sok volt ott a turista. De ettől még tényleg szép, sok képet, filmet láttam már róla. Nekem a legérdekesebb az a kolostor lenne, ahol anno Chopen és G.Sand szerelmeskedtek, no de térjünk a tárgyra.

Az első házaspár, 5 éve él ott. Eleinte minden gyönyör volt, a férfi 63 évesen nyugdíjba ment. A tervek szerint az ő nyugdíjából kitelik a lakbér és a villany. A feleség 20 évvel fiatalabb elment dolgozni. Tudott már akkor spanyolul. Sajnos 2 év múlva jött a baj, a férfi egy strokot kapott, féloldala megbénult. Azóta a nő csak a férj állapotától függően néhány órás munkákat tud vállalni. Ha van elég turista egy héten kétszer idegent vezet a szigeten. Nem sok pénzt kap érte, a legtöbb turista csak a tengerpartért jön, sokszor nem jön össze még egy héten egyszer sem egy busznyi csoport. Kapnak ugyan a német beteg biztosítótól valami ápolási költség térítést, de a megélhetéshez az kevés. A feleség szívesen vissza menne Németországba, de a férjének ez volt az álma, nincs szíve vissza vinni. Neki könnyebb lenne, vannak rokonai, nem lenne annyira egyedül minden bajjal és nehézséggel mint itt. Arról már nem is beszélve, hogy tudna dolgozni és kicsit felturbózni a nyugdíját, mire nyugdíjas lesz.

Következő eset, egy egyedülálló 50-es nő. Többszörösen elvált, imádja a szigetet és majd ő megmutatja, milyen jól lehet ott élni. Sajnos mióta ott van, több mint 2 éve, még nem sikerült egy állandó munkát kapnia, pedig beszél spanyolul és angolul is. Ha nincs minimum 6 hónap munka viszonya, nem kap munka nélküliségi segélyt. Egy igen vacak egy szobás apartmanban lakik, 25 nm., amiért 400 EURot fizet. Minden munkát elvállal. Takarítani jár ahova hívják. Most tánciskolában tanít, a tanítványok számtól függ a keresete. Alkalmanként és fejenként 15 eurót kap. Ha lenne elég tanítvány tartósan, akár 1000 eurót is meg tudna keresni. Nem adja fel, nem megy haza, ő ott érzi magát otthon.

A harmadik eset ismét egy házaspár. A férfi valami nagy vállalkozást vezetett, a nő is ott dolgozott. 25 éve házasok. Csodálatos több milliót érő hatalmas villa, teljes jólét és boldogság, amíg ki nem derül, hogy a nőnek parkinsonja van. Ez egy sok arcú betegség, ennek a nőnek igen látványos és súlyos tünetei vannak. Nem csak a keze remeg, hanem az egész teste, valósággal rángatózik. Németországban megoperálják, beültetnek egy szerkentyűt, ami valahogy lenyugtatja a mozgását. Csodákat tud ma már az orvos tudomány. Viszont a csodálatos villa lépcsői egyre nagyobb gondot okoznak, így el kell adni. No most se laknak rosszul, egy szintén hatalmas bérelt apartmanba költöztek. Az orvosi felülvizsgálaton, ahol egy pár pillanatra leállítják a beépített szerkezetet, kiderül, hogy az állapota sokat romlott, igen rövid idő alatt. Még lehet emelni a szintet + több gyógyszer, de ki tudja meddig. Ö se akar vissza menni, persze sóhajtozik, hogy az otthon ott havi 6-7000 euróba kerül. A férj szenved vele. Szereti a nőt és sajnálja. Én is sajnálom, mert nincs rosszabb mint tehetetlenül nézni valakinek a szenvedését.


Ezek után néztem még a sex és szerelem c. oktató műsort is. Olyat láttam, amiről még soha nem hallottam, de leírni nem merem. A lényeg, hogy egy okostelefon app segítségével lehet házas életet élni, mindegy, hogy ki hol tartózkodik. Nem fogom kipróbálni!:-)))

Család és az örömök

Biztos vannak pozitív dolgok is, de nekem mindig ezek a negatívok jutnak.

1. Reggel jön a takarítónőm. Heten voltak testvérek és a hét végén meghalt az egyik öccse. Adva van még egy 80+ mama, aki miatt már évek óta ment a cirkusz, hogy mi legyen vele, nem akart egyedül élni, de otthonba menni se. A hét gyerek nem kapkodott utána, végül az a fia vette magához, aki most meghalt. Ott a mamán kívül maradt még két gyerek 13 és 15 évesek és egy nem túl régi élettárs. Először is a temetés. Az én nőm a legidősebb, mondta, hogy dobjunk össze valami pénzt. Erre mindegyik adott 10ezer forintot!!! Élettárs per pillanat még lelkes, de a két kamasz fiú és a nem könnyű eset mama hamarosan ki fogja ábrándítani, mondja aki ismeri a helyzetet.
Mit mondok erre én, magamban persze, ha lett volna esze nem szül 7 gyereket, maradt volna pénze magára, nem lenne semmi baja és keserűsége se.

2. Elmenetem valamiért a közeli ékszerészhez egy apróságért. Mondom neki, már azt hittem egy deli ifjú fog fogadni, olyan rég nem jártam itt. 4 fia van a pasinak, aki rengeteget dolgozott mindig mióta csak ismerem. Áhh.. szó sincs róla, mondta. Egyik gyerek se akarja átvenni az üzletet. A legidősebb fiát kérdezte, mikor érettségizett, hogy nem akarná-e, mert akkor tanulhatna nála. Végül is egy jó bevezetett kis üzlet, 38 éve csinálja. Fiú erre szó szerint azt mondta, hogy te hülye vagy. Nézz vissza mit csináltál egész életben: dolgoztál. Az persze már nem jut eszébe a gyereknek, hogy mindig volt minden, ha nem is nagy jólétben, de nélkülözések nélkül éltek, jártak iskolába stb. No és most mi van kérdeztem én. Két okosabbik normál egyetemre járt, a két lustábbik privát egyetemet végzett. Mind a négynek van saját lakása, én hülye meg csak dolgozom, mondta az emberem.

Mi az én saját tanulságom a dologból? Jól rendeztem az életem. Független maradtam, gyerek gondoktól mentes és főleg szabad. Nem ért keserűség, nyertem.

Bécsi kaland

A kaland Pesten kezdődött. Taxi rendelésen sokat tökölődtünk, mármint azon, hogy hány órára jöjjön ide. Végül B. győzött és korábbra rendeltem mint ahogy gondoltam. Itt volt pontosan, ráadásul egy női sofőrrel. Elindultunk, mindjárt az első sarkon a nő nem vette észre, hogy jön a villamos. Villamos csörömpölt, nő fékezett én majdnem átszálltam mellé, hátulról, de nem lett semmi baj. Tudta a célpontot, nem magyaráztam semmit. Innen a kelenföldi állomásra kimenni, nem egy nagy művészet, általában 20 perc. Ráadásul a nőnek hanggal is működő GPS-e volt. Nem részletezem, de totál eltévedtünk. Mikor valaki nem a szokott úton megy már nem tudunk segíteni. A XI. kerületet nem ismerem olyan jól. Áldtam B. eszét, hogy ragaszkodott a korábbi induláshoz. A nő szerintem pályát tévesztett. Annyi tisztesség azért volt benne, hogy leállította az órát és annyit fizettünk amennyit szoktunk. A vonaton az u.n. pihenő kocsiban volt helyünk, ahol nincs telefonálgatás és gyerekbőgés se. Jót szundikáltam az úton.
Megérkezés után kiderült, hogy már nincs az u.n. shopping jegy a járművekre, megszűnt januártól csak 24 órás jegy van, ami persze drágább. Megnyugtattak, hogy minden jegy drágább lett. Hülye Magyarországon meg persze ingyen utaznak a turisták is. Mentünk a dolgunk után. Belátogattam kedvenc cipő üzletembe és nem vettem semmit. Ez ritkán fordul elő velem. Aztán megláttam egy kis üzletet, ahol óriási leárazás volt a téli kollekcióra. Persze ami tetszett az vagy 38-as vagy 46-os méretben volt csak. Spóroltam a pénzt.
Még itthon kerestem valami helyet, a Mariahilf környékén ebédelési célból. Találtam is egy valódi kis bécsi "Beislt" az egyik mellékutcában. Mikor oda értünk tömve volt, de éppen mentek el egy asztaltól. Tagesmenü volt az asztalon, de mi valami mást szerettünk volna. Jött az étlap. Bécsi szelet csak disznóból volt, de sebaj. Pincérnő közli, hogy az nagyon nagy. Rendben, mondom, Ember megeszi a nagyot is, ajánljon nekem valami kicsit. Egy adag két tányéron, biztos elég lesz. Nos ha ő mondja, legyen. Kértem még két kis vegyes salátát és sört.
Hallottuk aztán, hogy csak verik verik azt a húst. Gondoltam majd kapunk valami papírt bundában, de nem. Ahogy elnéztem törzs közönség volt, menüt ettek, részben dolgozók a környékből, másrészt egyedülálló öreg nyugdíjasok. Elég nagy adagok voltak. Aztán megérkezett a mienk. Két óriási szelet hús, mellette petrezselymes krumpli. Kérdezem a nőt, mégis két adagot hozott? Nem ez egy adag két tányéron. Én persze nem tudtam megenni a nagyon finom rántott húst és B. is hagyott ott egy szép darabot. Szerintünk 3 emberes volt az adag, ami 8.90 EURóba került. Persze nem volt valami kicsicsázott tálalás, hús néhány karika citrom, krumpli mellette és kész. Mehetnének a hazai vendéglősök tapasztalat cserére.
Imigyen jól lakva, bevonultunk a Merkurba megvenni amit kell. Úgy mint a swiftert a takarításhoz, tubusos paradicsomot, papírzsebkendőt és semmi mást. Csokit az állomáson akartunk venni, de már mire oda értünk, nem volt erőnk és kedvünk egy lépést se extrába megtenni. Az állomáshoz egy jó hosszú és szűk utcákban kacskaringozó busszal lehet menni. Remekül lehet nézegetni a régi szép és a háború után épült ronda házakat. Utóbbiak szinte egyformán rondák. A régiekben meg eszméletlen belmagasságok lehetnek. Egy földszint + 3 emelet régi ház mellett simán elvan az új 6 emeletes és egy centivel se magasabb mint a régi. A belvárosban fantasztikus tetőtér beépítések vannak. Erre lenne nálunk is bőven lehetőség, ha a törvények kicsit megengedőbbek lennének. Bécsben nem kötelező minden lakáshoz garázst is biztosítani, más országokban is törlik el ezeket az előírásokat. Nálunk viszont most emelték az ára, ha valaki meg akarja váltani, legalább is a mi kerületünkben. Na mindegy, ez már nem tartozik a kalandhoz.
Haza fele amerikaiakkal ültünk a vonaton. 2 házaspár, állandóan dumáltak. Az egyik nőnek minden szavát értettem, a többiből majdnem semmit. Kérdezem B.-t, ez mind igazi amerikai? Nem az egyik nő magyar. Megint bebizonyosodott, hogy én mindent megértek angolul, ha nem anyanyelvü beszéli.
Haza fele egy normális taxis hozott, még 20 percig se tartott az út. Most remélem késő őszig nem lesz dolgom Bécsben, nagyon nem hiányzik nekem már Bécs.

Kutyák és gazdák

Németországban nagy felháborodást keltett, hogy egy kutya megölte az 52 éves gazdáját és annak a 27 éves fiát. Ezután talán 2 héttel, egy másik kutya egy 7 hónapos csecsemőt harapott halálra. Számomra nem lenne vitás, hogy a kutyákat ott helyben el kell pusztítani. Régebben ez nem is volt probléma. A hivatalos statisztika szerint Németországban átlagban 8 embert öl meg kutya egy évben.
No de manapság az állatvédők már egy erős ellenzéket képviselnek. Többen be akarták fogadni magukhoz a kutyát, amit átmenetileg egy kutya otthonban helyeztek el. Megpróbáltak betörni, hogy kiszbaditsák a gyilkos kutyát. Mert a kutyának esélyt kell adni a reszocializálódásra, mondják. A kutyaotthon környékét megszállva tartja részben az állatvédő egyesület önkéntes tagsága, másrészt a szenzáció éhes média. A kutyaotthon vezetőjének a telefonja egész nap szól. Fenyegetések is vannak bőven. Mindez a dupla gyilkos kutya miatt van. A csecsemőgyilkosról nincs hír. Gondolom ott a szülők csak elintézik, hogy kiirtsák a kutyát.

Én csak a fejemet fogom, hogy hova jutunk ennyi hülye közt. Ez csak egy cikk volt a tegnapi újságban, a másik se volt megnyugtatóbb. Rá kellett jönnöm, hogy nem az a baj, hogy kik gyakorolják a hatalmat itthon és azoknak milyen a karaktere. Sokkal rémisztőbb, számomra legalább is, hogy milyen rettenetes sötét buta tömeg lakja ezt az országot. Akik beveszik és elhiszik a migránsokat, gyűlölködnek olyanokkal szemben akiket soha nem láttak és és egy pici tányér lencséért (erzsébet utalvány) eladják magukat. Sajnos már elzárkózni se tudok, mert a hülyeségünk már a világsajtóban is benne van.

Karajan

Ma mindenki a választásokról írogat, de én nem. Az eredmény szerintem már boritékolható, így inkább régi filmet néztem Herbert von Karajanról. Ő azt mondta, hogy 10 évvel később kellett volna születnie, nekem viszont 10 évvel korábban. Akkor akár még élőben is nézhettem és hallgathattam volna. Hogy miért akart 10 évvel később születni? Mert akkor teljesen kiélvezhette volna a modern lemez felvétel lehetőségeit. Nagy zene művészekre általában nem jellemző, hogy imádják a technikát, de ő imádta, Fiatalabb korában a gyors autók, később a repülés vonzotta. Persze volt saját gépe, amit állandóan használt is. "Mellesleg" 32 évig volt a berlini filharmonikusok vezető karmestere.
Eleinte hallani se akart a televízióról, aztán mikor először mentek Tokióba és elkerülhetetlen volt az élő közvetítés, rádöbbent, hogy amíg a hangverseny teremben kétezren hallgatják a televízióban 20 millióan. Ezután őrületbe kergetett jó néhány filmes szakembert. Hihetetlen erős egyéniség volt, nem lehetett nemet mondani neki.
Megkeresett egy híre francia filmest és szabályosan kitanulta a szakmát. Rengeteg próba előzött meg minden felvételt. Csak kuriózumként említették, hogy ahhoz, hogy a terem tökéletesen legyen bevilágítva és ne legyenek árnyékok, minden zenész széle alá egy 250 wattos lámpa volt szerelve. Gondolom irtó meleg lehetett egy idő után az a szék.
Minden második évben mentek Tokióba. Természetesen össze ismerkedett a Sony vezetőségével és állandóan érdeklődött az újabb technikai fejleményekről. Szentül hitt a CD jövőjében, akkor mikor mi még jóformán nem is hallottunk róla. Egészsége egyre romlott, de vas akarattal még bejátszotta az összes Beethoven szimfóniát, mert ezt akarta örökül hagyni az utókorra. Persze óriási film és hanganyag maradt utána, gondolom valami alapítvány kezelésébe került. Gyereke tudtommal nem volt, az utolsó felesége még biztos él.
Bánatos vagyok, hogy nem élvezhettem soha élőben. Az este végén együtt játszott Yehudi Menuhinnal, annak a koncertjén viszont ott voltam az Erkel színházban, mikor Pestre jött. Ferencsik vezényelte az Állami Hangverseny zenekart, nagyon szép boldogító este volt 1956 tavaszán vagy őszén, de a forradalom előtt. Totál nosztalgiába estem.

Választások minden fele, ma

Csuda izgalmas volt a mai nap, politika felől nézve. Három izgalmas választás volt. Kezdem a legfontosabbal, Németország. Az igazi választás szeptemberben volt, ahol sajnos senkinek nem lett igazi többsége. Miután a szocik kijelentették, hogy ők soha többet Merkel pártjával nem, elkezdtek Merkelék egy koalición dolgozni. Benne lettek volna a zöldek is, ami szerintem, eleve halálra itélte az egész dolgot. Azért a német egy politikailag is értelmesebb népség, az állam elnök szépen rábeszélte a szocikat, hogy tessék csak összeállni Merkel pártjával. Ez a házasság nem kevés kínnal és Merkelnek nagy vesztességgel de létrejött. Igen ám, de a szociknál az összes tagnak rá kellett bólintani a dologra. Na ez érett be mára. Az izgalom az volt, hogy a fiatal szocik minden áron új választásra hajtottak, ami teljesen értelmetlen lenne, miután kb. ugyanaz az eredmény lett volna mint ősszel. Közben persze az alkotmány jogászok is rámutattak, hogy az alkotmány értelmében nem is lehetne új választást kiirni. Ott nem szokás alkotmány változtatni, csak úgy. Nos a  szoci párttagok 70% igent mondott a nagykoalicióra.

Ezután jöttek a svájciak. Ott az történt, hogy valamiikor 5 egyetemista, az esti sörözés keretében rájött, hogy nem is kell nekik állami rádió és televizió. Hogy mi kellene, arra nem volt válasz, de össze gyűjtöttek xxx aláírást és beadták a dolgot népszavazásra. Annak rendje és módja szerint, ma került sor a szavazásra. Az istenadta nép bőven leszavazta az ötletet. Persze a pénz állt a háttérben, mert Svájcban kb. 350 Euro az évi díj, amit minden háztartásnak meg kell fizetnie.

Még tart az olasz szavazás, ott este 11. vannak nyitva a szavazó helyiségek. Elég rémisztő, hogy sokan még mindig imádják Berlusconit, aki ugyan csak kampányolhat, mert az adó csalásért 4 évre ítélték, és szabadulás után több évre eltiltották mindentől. Sajnos a jelenlegi pártnak semmi esélye nincs a nyerésre, pedig pozitív irányba indította a gazdaságot. Közel 30 párt indul, biztos nem lesz könnyű kormányt alakítani.