Vasárnap

Jó vastag hótakaróra ébredtünk ma. Nem mondanám, hogy ujjongtam. Volt viszont egy programom, amit nagy érdeklődéssel kezdtem hallgatni, rögvest ébredésem után.
A napokban láttam valahol a hírt, hogy "Friderikusz visszatér" egy rádió adón, meg is volt a hullámhossz meg minden. Nem volt vitás számomra, hogy meg kell hallgatnom, mindig nagy rajongója voltam, mert szerintem ma Magyarországon, ő az egyetlen igazán felkészült, értelmesen beszélő riporter. A hír olvastán meg is kerestettem B.-vel a rendelkezésre álló két darab rádiót. Az egyik már legalább 40 éves, nemigen bíztam benne, a másik csak talán 15 éves. Emberem hallgatta, mikor már beteg volt meg a kórházban. Rakattam bele elemeket is, mert tudtam, hogy nem fogok 3 órát ülni egy rádió mellett. Be is lett állítva és csodák csodája működött is rögvest bekapcsolás után.

Először, valamit valamiért, elég szörnyű zenét kellett hallgatni, de szerencsére nem sokáig. Utána a hét vendégeként egy fiatal női íróval, nagy sikerű természetesen, beszélgetett. Nem tudom, de nem kapok kedvet az olyan írónőköz, akik több választ is "hát igazából..." szavakkal indítanak. Biztos nem volt jobb, mehetünk tovább. Újabb vendég, aki fantasztikus bátor stb. és karriert csinált Londonban. Na a fantasztikus bátorság abból  állt, hogy 1995-ben, kiment érettségi után au pairnek Londonba. Aztán haza jött egyetemet végzett majd vissza ment Londonba. Akkor pont zuhanyoztam, de mintha a pasija révén bekerült a Westminster Apátság biztonsági szolgálatához, ahol végül is vezető lett.
Rövid zene után jött a második rész: hallgatók telefonálhatnak problémákkal. Nos az első egy 9 év után, 3 éve Svájcból hazatért hölgy volt, akinek az volt a problémája, hogy az autósok nem tartják be az 50 kilométeres sebesség korlátozást és nem szedik össze a kutyagumit. A második hosszan ecsetelte, hogy minden jó. Van állás, lakás, munka. Jó a házasság, de hát ők valahol egy erdőben szeretnének élni. Most mi van??? A harmadik a csúcs. Pasi bemutatkozik, hogy ő kutya kozmetikus. Aki még nem tudná, mi magyarok ebben világszám vagyunk. Tavaly egy magyar kutya kozmetikus második lett valahol külföldön kutya kozmetika versenyen. Aztán nagy nehezen kiderült, hogy 6 magyar kutya kozmetikus 6 kutyával szeretne indulni valahol a világban, de ehhez milliós nagyságrendű pénz kellene. Friderikusz, akit nem irigyeltem, elmagyarázta, hogy a sponzort a hirdetés érdekli. Feltehetően nem néznek milliók kutya kozmetika versenyt, így elég kevés a remény.
Fog ez még javulni. A végén bemondta, hogy aki akar beszélni a műsorban, az írja meg pár mondatban a lényeget és a telefonszámát, majd ők hívják.
Ezek után bemutatott egy könyvet amit Csányi, az etológus írt egy fiatal tudóssal közösen.A fiatallal beszélgetett telefonon, nagyon érdekes és értelmes volt.
Végül jött a színi kritika. Centrál színház bemutatott egy Ibsen darabot. Alföldi Róbert rendezte. Vele is beszélt telefonon. Már a hangját se szeretem a pasinak. A kérdése az volt, hogy normális-e, hogy a súgó a nézőtér első sorában ül középen és olyan hangosan súg, hogy a 4. sorban is kristály tisztán lehet előre hallani a szöveget. Alföldi szerint nincs ebben semmi rossz, nem volt idejük több próbára és nem tudta mindenki a szöveget. Mit lehet erre mondani nagy nyilvánosság előtt? Mellesleg ez az a színház, ahonnan elmenekültünk az első szünetben, a My fair Lady előadásról, szintén Alföldi mű volt.
Ezzel véget is ért a műsor. Elsőnek nem volt annyira rossz. De lesz még jobb is. Az elején az égbe dicsérte Vitrayt, akin szerintem el lehetett aludni, de biztos nem láttam annyiszor mint őt. Ezelőtt 20 évvel még elég sokat szerepelt.

Délután jött a jó hír, a németek megegyeztek, kezdődhetnek a koalíciós tárgyalások. Talán sikerül össze hozni egy normális kormányt hamarosan. Persze lesz még egy szavazás a szociknál, ahol nagy rémségemre tör előre egy fiatal titán, aki elég törpe termetű. A törpéktől a politikában frászt kapok, lásd Hitler, Sztálin, Rákosi. Persze a 190 centi se sokat segít, Trump, ha valaki nem egészen normális. Ma megkapta ő is, egyrészt leszavazták a háztartási tervezetet, részben a saját pártja is. Washingtonban nagy tüntetés volt az egyéves évfordulón ellene.

Hihetetlen történet, de igaz.

A házunk előtt nincs járda. Nem csak a mienk előtt, hanem egy egész útszakaszon. Miután tiszta jég minden, elhatároztam, hogy teszek valamit. Helyi önkormányzat a második telefon megmondta, hogy ez semmi képen nem az ő asztaluk, hanem a főváros. Fővárosi ügyfélszolgálat, szintén nem az ő asztala, de ad egy telefonszámot. Telefonszám rossz, de google a barátom, kinyomoztam a jó számot.
Felhívtam, előadtam a bánatom, hölgy mindent felírt és közölte, hogy írásban fogja továbbítani a kollégáknak, hogy történjék itt valami. További teendőm ebben nincs, ebben pillanatban szól a telefon. Az előző hölgy telefonál, hogy ne haragudjak, de rossz számot adott meg, itt a jó szám. Majd le estem a székről a csodálkozástól, hogy ilyen is létezik. Mondtam, persze, hogy közben kinyomoztam a számot, de azért persze köszönöm igazán kedves stb.
Mindig olvasom, hogy ilyen meg olyan undokok meg szörnyűek a hivatalok. Nekem általában jó tapasztalatom van, ez is egy igen pozitív eset. Persze a csúcs az lenne, ha 18 év után először, megjelenne egy sószóró autó az utcában. Majd meglátjuk.

Nem az én napom

Már tegnap kezdődött, hogy mikor mentünk a színházba, nem hagyta a riasztó bekapcsolni magát. Persze idővel rájöttem, hogy a balkonon lemerült az elem. Na persze a busz elment az orrunk előtt, szerencsére a barátnőm ott volt időben és foglalt helyet. A neves író darabjábját nem értettük, feltehetően már szellemi fogyatékosak vagyunk.

Színház után megnézem a levelezésem, ahol a beteg biztosítóm örömmel közölte velem, hogy megkapta a félévi díjat. Ebben csak az volt a baj, hogy én nem fizettem, mert már olyan magasságokba emelték az árat, hogy nincs annyi térdem, amivel ezt leoperáltathatom . Igaz nem mondtam fel, de ha nem fizetek, akkor kész. Ők viszont lezseren leemelték az összeget a kártyámról. Így a reggel telefonálgatással kezdődött. Bank, biztosító, riasztós cég. Mindennek a tetejébe a gyógytornász is korábban jött. Alig, hogy elment jött a riasztós. B. ilyenkor persze soha nincs kéznél. De a neheze csak ebéd után jött. Már jó néhány napja biztattam magam, hogy el kell menni a 104 éves barátnőmhöz, aki a lánya szerint valami privát elhelyezés keretében a Szövetség utcai kórházban van. Na ugye nekem kimondott kórház fóbiám van. Ezért fizettem egész életemben privát biztosítót, hogy lehetőleg egyedül lehessek egy szobában és kevés nyűgöt kelljen a magamén kívül elviselni. A nevezett kórházról szörnyű emlékeim vannak, mert már nem tudom miért, de ott voltunk anyámmal 45-ben valakit kerestünk. Ez rögtön a "felszabadulás" után volt, a lépcsőházban is szörnyű állapotú betegek feküdtek, többnyire hordágyon. Aznap éjszaka rémálmaim voltak és frászt kaptam ha bármilyen kórházba, akár csak látogatóba kellett mennem. Ma B. hősiesen elkísért. Persze zuhogott az eső, ami csak emelte a hangulatomat. Megtaláltam a kórházat, ami mint kiderült egy elfekvő. Bemegyünk egy bamba pasi ül a portás fülke ajtajába. Mondom kit keresek. Kérdezi, hogy fekszik? Ha tudnám nem kérdezném. Nincs valami nyilvántartás? Nincs. Kicsit beljebb merészkedtem és felfedeztem egy nővérszobát, benne egy nővérrel. Előadom kit keresek, először el akart küldeni, hogy ez nem az ő dolga, hanem a portásé. Aztán sikerült meggyőznöm és elkezdett telefonálgatni az osztályokra. Akit elért az nem tudott a barátnőmről, pedig gondolom nem hemzsegnek a 104 évesek ott. Végül közölte, a nővér, hogy menjünk fel a 3. emeletre, mert az ottani nővér nem válaszolt és keressük meg. Lift van, menjünk.
Nem tudom milyen hülye szokás, hogy a magyar kórházakban a kórtermek ajtajai mindig sarkig nyitva vannak. Erre csak most emlékeztem vissza a régi időkből, mikor apám miatt járkáltam a kórházba. Ha tudom hova kell menni, akkor fejemet leszegve rohanok a cél fele, nem nézek se jobbra se balra. Itt ugye nem tudtam hova kell menni. Nővérszoba megvan, de hiába kopogok nem jön elő senki. A szobákban mintha halottak feküdnének. Még most se tudom le vannak szedálva, vagy már senki nem tud felkelni? Még csak nem is ült senki. Mindenki szigorúan hanyatt fekve, szinte vigyáz állásban feküdt az ágyban. Két ágyas szobának nyomát se láttam. Délután 4-kor egy darab látogató nem volt sehol. Szégyellem, de megfutamodtam. Remélem mire én ilyen helyre kerülök, már nem leszek magamnál.
A nap betetézése az volt, hogy felmentünk még az újságért és kiderült, hogy váratlan leltározás volt dél óta. Messziről láttuk a vágyott újságot, de venni nem lehetett semmit.
Itthon az index fórumon szomorú hír várt. Igaz aki meghalt, már rég megtagadta a barátságot mindenkivel, de azért az én internetezős ifjúságomnak komoly szereplője volt. Már nem tud hiányozni, mert régóta nem volt, de azért fájt.
Egy óra múlva éjfél, remélem már túléljük ezt a napot.

Szilveszter utólag

Takarítónőm nagy lelkesedéssel mondta az óév utolsó napján, hogy fenn marad éjszaka mert a Sass kabarét meg akarja nézni. Sass kabaré létezik még??? Csodálkoztam. Persze, mondta ő és megmondta az adót és az időpontot is pontosan. Nos a mostani szilveszteren még a német tv-n se volt semmi normális műsor. Értem én persze a nagy party zenéket, nyilván nem a 80+ korosztályhoz igazítja a tv a műsorát. Én viszont nem bírom hallgatni, így csendes olvasgatással töltöttem az este nagy részét. Aztán eszembe jutott a Sass kabaré. Már majd egy órával előtte felkértem B.-t, hogy próbálja meg bevadászni a magyar tv-t a nappaliban lévő tv-re. Jó, hogy előre szóltam, mert különböző könyvek és leírások kellettek a dologhoz. Akkor volt ott magyar tv utoljára, mikor a t-comos pasas beállította.
Sokszor csalódtam már életemben,de ez a mostani kabarénak csúfolt műsor lehagyta az összes e-tárgykörbe tartozó csalódásomat. Mondhatnám "überelte". Az egész leginkább szánalmas volt.  Hofit utánozni, hogy jut eszébe valakinek? Sass volt a rendező, miért nem szólt az illetőnek, hogy alkalmatlan erre a feladatra. Azok a totál hangtalan leánykák, minek kellettek? No és a tartalom. Sehol semmi politika. Mi ültünk ott a Mikroszkópban úgy, hogy Kádár is ott volt a feleségével. TEK nem volt. A színpadon pedig ment a műsor, ahol nem kímélték sem őt sem a helyzetet és most? Amikor lehet, nem kell félni, mert pofázni még lehet, miért nem tudnak egy jó kis kabarét csinálni a vezetőségünkről. Nem hinném, hogy nincs téma.
Különleges nap, mikor én magyar tv-t nézek. Egyhamar nem fog előfordulni ismét az biztos. Kíváncsi lennék, hogy aki látta, ha látta, mi a véleménye a műsorról. Ne tartsa vissza magát senki a kommenttől.

Ó év / Új év

Először is mindenkinek, aki ide téved, nagyon boldog újesztendőt kívánok!

Saját óévemről nincs sok mondani valóm, újdonság pláne nincs. Az ünnepek végtelenül lassan és unalmasan teltek. A napokat állandóan össze zavartuk, kiestünk a normál élet ritmusunkból. Egyetlen fénysugár a karácsony másnapján, dec. 26, megtartott Fesztivál zenekar kívánság hangverseny volt. Ráadásul ismét itt tartották a közelben. Mikor megpróbáltak vissza térni a Zeneakadémiára, csőd lett belőle. Halál unalom a sötét teremben. Fischer Iván, akkor, kijött, körülnézett és közölte, hogy sötét van. Se neki se a közönségnek nem volt jó hangulata.  Én elhiszem, hogy 1907-ben az ilyen sötét szín volt a divat, de ezt nem kellett volna ennyire hűen utánozni. Állítólag rengeteg pénzt fizetnek a fekete szecessziós bútorokért, de én nem szeretnék fekete bútorok közt lakni.
Szóval az idén Kongresszusi központ, gyalog oda lehet menni, a hangulat jó, mindenki boldog.
Aztán a várva várt hétköznapok, malac vadászat és egyéb kaja beszerzések. Miután nálam egyszer egy évben van ebéd vendégség, teljesen az újév napi enni valókra fokuszáltam. Így történt, hogy 30.-án elég késő este, az indexen olvasgatva jöttem rá, hogy hoppá! 31.-én is kellene enni valamit. Szerencsésen össze is hoztam egy rakott krumplit.
A mai ebéd fantasztikusan sikerült, a malac omlott belül és ropogott kívül. Lencse főzelék a csülök levével főzve finom lett, a saját lencse salátám szintúgy. A csúcs persze a narancsos tiramisu volt, amiből szegény cukros vendégem is kénytelen volt kétszer venni. Holnap kezdődik a normál élet. Jön a gyógytornász lány, akit nagyon hiányoltam. Komolyan érezhető a hiánya. Vissza zökkenünk a normál hétköznapokba és az nekünk a jó.

Az új évtől semmit nem várok, inkább enyhe aggódással figyelem a világ eseményeit. Félni nem félek, mert mitől? Nekünk már nem tud ártani senki, maximum jön egy háború és meghalunk. Itt lenne az ideje. Azért igyekszem nem túl optimista lenni, mert olyankor szoktak a sorscsapások jönni, mikor elbízom magam és azt mondom, hogy de jó nekem. Szóval inkább szerényen ülök a sarokban és igyekszem nem felhívni magamra a Sors figyelmét, így nagybetűvel.

Naivak vagyunk

Azt hittük, hogy karácsony napja, mindenki ül családi körben és eszik. Bementünk a városba, fényeket nézni. Normális körülmények közt üresek szoktak lenni az utcák. Nos most már az Alagút totál be volt dugulva és persze a Lánchíd is. Mintha csak hétköznap délben lettünk volna. Mindegy, ülünk, van időnk, mondtunk és eldöcögtünk az Operáig. A busz tömve volt egész úton de az Andrássy úton is rengetegen jártak. Szerencsére elég széles, így még lehetett baleset mentesen közlekedni. Szépen vissza slattyogtunk a Deák térig. Közben átmentünk egy bódé soron, nem igaz, hogy mennyi vacakot képesek árulni. Persze csak bámészkodók voltak. Karácsonyi vásáron állítólag kézműves termékeket árulnak. Nos itt főleg kínai gagyi volt, meg erdélyi szőrme sapkák. Itt nálunk a téren, olaj képeket árulnak a karácsonyi vásáron. Ki kellene már küldeni őket Német országba és nézzenek körül, miket kell árulni egy karácsonyi vásáron. Mi mindent átveszünk nyugatról de rosszul.
Mindegy, elértünk a Deák Ferenc utcába, ahol az idén szerencsére nem voltak bódék, de változatlanul szépen ki volt világítva. Az üzleteknek is szép kivilágított kirakatai voltak, ha nem lett volna akkora tömeg és lökdösődés még élveztem is volna. Elértünk a Vörösmarty térre, ahol mintha reflektorokkal világítottak volna. B-nek érzékeny a fényre a szeme, mióta megműtötték, így oda be se mentünk. Nos a Váci utca szó szerint tömve volt, pedig a kivilágítás  elég gyengécske. Az üzletek se valami csodásak, igaz a kacat árusok nyitva tartottak. Ha valakinek szép kis matyó hímzéses ingre volt vágya, megkaphatta. Sajnos nem csak rengeteg gyalogos volt, inkább külföldi hordák voltak, de az a két kerekű turista jármű is közlekedett jó sok. Ezek villannyal működnek és ha nekem jönnek, a balesetin kötök ki. Mindez erős félhomályban. A harmadik ország béli turisták a padokon szorongtak. Sok hasznot hajthatnak, ha ebben az időben nem ülnek be valahova pihenni inkább. Igaz kellemes idő volt sétálni. Kint üldögélni már kevésbé. Magyar szót nem hallottam és nem is igen láttunk magyarnak kinéző embereket. Bele futottunk viszont kínai turista csoportba, tele gyerek kocsikkal.
Általában véve, egyes helyeken nagyon szép a kivilágítás, de többnyire vacak. Nem tértek még át a LED-re, ami szebb és energia takarékosabb. Az Erzsébet tér az óriáskerék kivételével teljes sötétségben van. Elképzeltem milyen klassz lenne ha a fákat feldíszítették volna LED füzérekkel. Szóval van még hova fejlődni.
Haza fele nem volt dugó, mert másik hídon jöttünk, de változatlanul hértköznapi nagyságú volt a forgalom.

Mesélek

A napokban emlegettem réges régi hátfájós stockholmi barátomat. Tizensok éve nem láttam és nem is hallottam róla. Tegnap délután megszólalt a telefon és ki van a vonal végén? Ő.
Aztán semmi különös. Eszébe jutottam és megkérdezte, hogy élek-e még. Az egészben az volt nekem a furcsa, hogy a minap egy aktuális hátfájós eset miatt eszembe jutott, erre jelentkezik. Részemről nagy szerelem volt, de nem voltam az esete. Ilyen is megtörténik az életben. Barátok maradtunk.

Van ennél sokkal szomorúbb dolog is. Az egyik a 90 éves mondjuk barátnőm. Kicsi koromtól ismert, akkor ő szegedi bálkirálynő volt, aki gyorsan férjhez is ment. Családjaink jóban voltak és én is többet tartottam az öccsével a kapcsolatot mint vele. Nos ezelőtt 3 héttel elesett, otthon a lakásában, combnyaktörés. Már rég özvegy, az egyetlen lánya Németországba ment férjhez, már nagyon régen, még bőven rendszerváltás előtt. Az öccse hívott fel Torontóból onnan tudtam a dologról. Megoperálták, a karácsonyt a János kórház rehabilitációs osztályán tölti, ahol január 8. maradhat. Azután reméli, hogy a lánya kiviszi magához. Az egészben az az irónia, hogy kb. 15 év óta fáj a térde. Több orvosnál is volt, persze műtét, de azt ő soha nem vállalta, mert ő egyedül van és nem tudja megoldani. Most kénytelen lesz.

Másik a 104 éves barátnőm. Kerestem többször de nem vette fel a telefont, illetve amikor felvette nem ismerte meg a hangom, mert ki tudja hol volt a hallókészüléke. Magam tapasztaltam, hogy nemigen tudja betenni magának és csak hetente háromszor volt valami segítsége. Persze közben a szélhámos unokája nála aludt, mert szerintem kidobta a legújabb nője, de segítségről szó nem lehetett. A lánya egy házban lakik vele, de nem érzi, hogy tenni kellene valamit, mert van neki is elég baja. A lánya telefonszáma megváltozott nem tudtam felhívni. Végül tegnap egy ősöreg pesti telefonkönyvből kibányásztam a fia telefonszámát és felhívtam. A nem túl kedves menyével beszéltem. Kiderült, hogy le van gyengülve. Szereztek valami ukrán nőt aki pár hét után elment. Bevitték kórházba, ahonnan áttették a, szerintem, elfekvőbe. Azt hiszem ráveszem magam és a két ünnep közt megkeresem, még ha traumát kapok akkor is. Legalább majd látom mi vár ránk. Viszem B.-t is, mert ő nem is gondol ilyesmire.
Mi legalább nem várhatunk senkitől semmit, magunk választottu

Boldog karácsonyt!