Kapcsolatok

Tegnap néztem egy beszélgetős programot a tv-ben, a szerelmi kapcsolatokról volt szó. Harminca pár nemrég házasodtak. Válton bizonygatta a nő, hogy azért jó a kapcsolatuk, mert ők ezen sokat dolgoznak. Azóta is gondolkozom, a dolgon. Ugye a férjemmel 23 évet éltem nagy szeretetben, de soha nem kellett ezen dolgoznunk. Mármint, hogy megmaradjon a szeretet. Emberemnek sajnos csak 5 év jutott, de vele se volt semmi zökkenő vagy nehézség, pedig ő aztán egy megrögzött agglegény volt. Lényemet ugye már 11 éve boldogítom. Kérdeztem is tőle, hogy nem kellene valami konferenciát tartanunk a kapcsolatunk milyenségéről, de látta szükségesnek. Sajnos a műsorvezető nem kérdezett rá erőteljesen, hogy miből is áll az a kapcsolat megtartó munka.
Volt még ott egy 80+ homoszexuális férfi pár, akik 60 éve vannak szeretetben. Ebből ötvenet titkosan, mert az egyik tanár volt és ugye az állása. 70 éves korukban aztán, ők voltak az első ilyen pár, akik hivatalosan összeházasodtak Svájcban. Ezen kívül csak még egy érdekes eset volt. Ötvenes egyetemet végzett nő, aki valamikor tán 20 éve felszedett egy éjfekete afrikai pasit és hozzá is ment feleségül. Lett egy gyerek is, közben a pasinak, mert az náluk úgy szokás kellett még egy feleség. Most mindannyian együtt élnek, első és második feleség plusz összesen 6 gyerek, ebből ötöt a második feleség produkált. Ő valami iskolát vezet és gondolom eltartja az egész családot. Pasi 10 évvel fiatalabb nála. Vannak önsorsrontó nők, bár ez mondta, hogy őt nem zavarja a második feleség, mindenkit nagyon szeret stb. Nem tudom a német feministák mit szólnak hozzá.

Politika

Minap a német ujságban fogadott egy fénykép. OV és Botka a szegedi városháza előtt. Mindjárt eszembe jutott a német CSU egyik vezető tagjának a megjegyzése, amit a német baloldali pár most leköszönt frakcióvezetőjéről mondott:"30 centivel rövidebb mint én" nem szép dolog ilyet mondani, de tény.
A fényképet követő cikk, számomra, aki elvágta magát a magyar sajtótól igen érdekes és szomorú volt. Először Vonáról volt szó, illetve a vele készült intervjuról. Leírták, hogy mennyire megváltoztatta az imázsát, renedes öltönyben fogadta a riportert stb. Az elmondottak lényege, hogy ő lesz most a farkas a báránybőrben. Számomra félő, hogy ezt sokan beveszik, pedig kutyából soha nem lesz szalonna. Jelenleg ő nagyon konzervativnak vallja magát, hogy ez nála mit jelent az tudjuk.
Aztán jött Botka, akit mint írják alig ismernek Szeged határain túl. MSZP tag, nem túlzottan kampányolt. Tudja nagyon jó, hogy a baloldal olyan amilyen, semmiben nem képesek összefogni. Kb. annyi volt, hogy majd meglátjuk mit lehet tenni.
A cikk azt vonta le tanulságnak, hogy OV-t a szélsőjobb és a szélsőbal próbálja legyőzni. Elég izgalmas lenne egy ilyen koalició, ami persze csak a mesékben létezik

Eltérve a hazai politikától, naponta élvezem a Trump féle ingyencirkuszt. Hétvégi csúcs volt, amikor egy beszédében, miután még nem vette észre, hogy vége a kampánynak, állandóan beszédeket tart. Szóval azt mondta, hogy láthatják mi történt tegnap Svédországban. Befogadták azt a sok menekültet és most ez a tragédia. Szegény Svédek nem győzték dementálni, hogy náluk a világon semmi nem történt a hét vége folyamán, csak valahol fent északon volt valami baleset a hó miatt. Más semmi. Ha Putin is ilyen őrült lenne, holnap kitörne az atomháború. Persze Putin se egy babapiskóta, de legalább nem őrült.

Technikai fejlődés

Minap az indexen beszélgettünk valamiről és akkor derült ki számomra, hogy mekkora fejlődés történt az én röpke társas életem alatt a világban.
Mikor a Férjemet megismertem, ő Zürichben lakott és pedig Stuttgartban. Nekem az albérletemben még telefonom se volt. Ismeretségünk 5 hónapja alatt volt néhány levélváltás, néhány telefon az utcáról hívva rengeteg pénzért. Minden esetre a direkt hívás külföldre ott már működött, 1972-ben. Volt persze 5 alkalommal személyes találkozás is. Ezután jött a házasság, ami remekül sikerült.

Eltelt 26 év, mikor megjelent az életemben Emberem. Ő akkor Torontoban és Pesten laktam. Telefon változatlanul elég drága volt, de már volt fax. 3 hónapig napi rendszerességgel mentek a faxok este tőlem és reggelre már várt a válasz. Ehhez jött heti egy telefon, vasárnap este. Internetem még nem volt. Ezután elmentem háztűznézőbe, majd még 3 hónap és Ember haza költözött. 5 év felhőtlen kapcsolat következett. A kötetnyi faxot az utolsó pince rámolásnál dobtam ki.

Ezután már csak 6 év telt el és Lényemet már az internet segítségével halásztam ki magamnak. 1-2 e-mail után áttértünk a telefonra. Talán egy havi telefonálgatás után, ez esetben ő jött háztűznézőbe, igaz nem volt már külföldön csak "falun". Ennek már több mint 11 éve.

Nem tudom merre fejlődik még a technika, nekem már nem lesz rá szükségem. Változatlanul a legkedvesebb eszközöm a vonalas telefon. Már társadalmi életet is csak telefonon élek. Istenien meg tudjuk váltani a világot, kevés számú baráttal, telefonon, másfél-két óra alatt. Sem az okos telefon, sem a skypee nem a barátom. Normál telefonnal a fülemen, ide-oda mászkálva a lakásban szeretek beszélgetni. Ahogy jártamban-keltemben elnézem az ifjuságot az okosba mélyedve, azt látom, hogy ezek már a telefonjukkal élnek barátok és társak helyett is.😄

Jolimamának

Ezt a szép Loire menti kastélyt találtam hirtelen, csak neked! Nagyon köszönöm a képes oktatást. Valóban egyszerű, csak tudni kell a hogyant.

Második nekifutás

Akkor most Gépész segitségének hála, itt lesz olvasható a két újságcikk:

https://mega.nz/#!zwlCECgb!OVr1JXYaj5Sj0EFYAGEg3Ho-sMSO6jhROhuar9LdSQY

https://mega.nz/#!7tN1CKxD!j4OZnMQ8cTIzSlSRpNW4XsW003pOVIKVeYBtv162-pc

Csak elmondaná valaki, hogy kell csinálni, még képek is lennének a blogban.

Lelkes fiatalságom

Ime két kis szösszenet, régmúlt időkből. Szerintem ma is érvényes amit akkor írtam. Vállalom és remélem, hogy meg is nyílik.


file:///C:/Users/Owner/Documents/IMG_20170206_0001.pdf
file:///C:/Users/Owner/Documents/IMG_20170206_0002.pdf

Szinház

Vásáry Tamás megírta élete történetét 3000 valamennyi oldalon. Az első 1300 oldalból egy tehetséges hölgyemény csinált egy előadó estet. Koltai Róbert adta elő.
Nagy vonalakban persze ismerem az élet történetét, Különösen a kezdeteket, mert mindig mesél mindenhol, no meg kortársam.
Szóval ültem és hallgattam, majd nyeltem a könnyeimet. A csodagyerekségtől eltekintve, akár az én életem is lehetett volna. A kellemes kezdetek, majd az ostrom, amit ők Debrecenben éltek át. Ha olyan tehetséges lennék mint ő, akár én is írhattam volna. A rémült várakozás és a tortúrák az oroszok bejövetele után, az állandó rettegés. Aztán a háború utáni rövid fellángolás és remény, majd az egész mélyre süllyedés. A csengőfrász, és a  teljes egzisztencia elvesztése, a nyomor. Amitől mi megmenekültünk az a kitelepítés volt. Őt ugyan személy szerint nem vitték el, mert Kodály az utolsó percben megmentette, de az egész családját igen.
Nem is gondoltam arra, hogy ennyire érinteni fog a történet, különben nem mentem volna el. Már napok teltek el közben, de még mindig fojtogat a düh, hogy az a rohadt kommunista-szocialista bagázs, hány generáció életét tette tönkre, törte derékba. Manapság sokat lelkiznek a gyerekneveléssel kapcsolatban, hogy mennyire kell vigyázni, nehogy valami trauma érje szegény gyereket, pl. egy pofon formájában. A mai okosok elképzelései szerint mi mind idegbajos hülyék kellene, hogy legyünk. Mi nem csak pofonokat kaptunk, hanem oroszokat és kommunizmust. Kirángattak minket a normális életünkből és sok éven át hazug színlelésre kényszerítettek, mert aki nem csinált úgy mintha egyet értene velük annak vége volt és esélytelen lett az életben. Ha bele gondolok, skrizofen életet éltünk. Örökös hazudozásra voltunk kényszerítve.
Persze túléltük, jobban mint a pofon nélkül felnövő agyon vigyázott ifjúság élte volna. De boldog ifjúságunk az nem volt.:-(