Barcelona

A barcelonai öreg várost barro goticonak hívják de a házak nem gótikusak. 1300 körül kezdett város lenni, de már a rómaiak idején is volt ott valami. A kezdetekben fontos kereskedelmi és hadikikötő volt. Ebből az időből, tulajdonképpen a katedrális maradt fenn teljes egészében. Sajnos nem tudom, hogy mikor mi történt vele, talán kirabolták vagy kiégett. Minden esetre ma egy gyönyörű letisztult épület. Nincs semmi különös dísz, fölösleges képek és szobrok benne. Az oltár már modernnek mondható. Szép hangulatos kerengő is van amiben libák legelésznek. A altemplomban van eltemetve Szent Euália, aki a monda szerint hittérítést végzett a rómaiak körében és mártir halált halt. Itt az öreg város szélén még több helyen megvan a régi városfal is és a kiszáradt várárok is látható a tövében egy kis részen. Az utcák igen keskenyek, szűkek. Ha ideje lenne az embernek, rengeteg mindent nézhetne a kis zegzugos utcákban. Ott van pl. szép öreg házakban kialakítva a Picasso múzeum, ahol a korai művei vannak kiállítva. Általában sok múzeum rejtőzködik arra, egyet se láttunk. Egy kis téren vannak a kormányzati épületek, a katalán autonóm tartomány parlamentje meg más ilyen hivatalos hely. Az öreg városból egyenest le lehet sétálni a tengerpartra.
Mikor a város kinőtte a várfallal körülvett öreg várost és nagy nehezen engedélyezték a várfal lebontását, akkor megtervezték a "kiterjedés" nevű város részt. Számomra ez a gyönyörűség. 1880-ban bontották el a városfalat. Egy nagyon modern és a technika iránt érdeklődő építész nyerte el a város terv pályázatot. A technika iránti érdeklődésének köszönhető, hogy már akkor széles utcákat tervezett. Mértani pontossággal  133.33 x 133.33 méteres quadrátokra osztotta a területet. Miután a módosabb polgárok szorultak ki az óvárosból csodálatos bérpalotákat építettek, teljesen egységes stílusban. Ez a tiszta jugendstil. A házak nem egyformák persze, de a stílusuk egyforma. Egységesen 4 emelet magasak, tégla vagy kő boritásuak és csodás erkélyek vagy balkonok vannak kialakítva még csodásabb kovácsoltvasból. Természetesen egy házon egyfajta ablak és spaletta van. Nincs a nálunk megszokott össze-visszaság. Szélesek az utcák és mind fasor is egyben. A legtöbb sarok oktogonnak van kialakítva, ami még szellősebbé és kellemesebbé teszi az utcákat. Autóval elég horror közlekedni, mert majd minden utca egyirányú. Régmúltban egyszer a délutáni csúcsforgalomban egy taxis vezetett ki minket a városból, annyira belegabalyodtunk az egyirányú utcákba. Az egész városrészt átmetszi az u.n. Diagonál. Ez szó szerint átlósan halad keresztül a városon és még szélesebb mint a többi utca. Középen van a sétáló rész és a két oldalon lehet két irányban haladni. Az óváros szélén húzódik a Rambla, ami egy szintén széles utat jelent. Ez a város közepén lévő nagy térről, Plaza Cataluna,  egészen a tengerpartig halad. Itt is középen lehet korzózni, a forgalom a két oldalon halad. A Rambla nem olyan egységes épitészetileg mint a többi utcák. Részben régebbi de sok új modern épület is van már rajta. Itt található a vásárcsarnok. Az épület semmi a mi Nagycsarnokunkhoz képest, de az árukészlet az maga a kánaán. Direkt a csarnok mellett van az Operaház is, meglehetősen beépülve a házak közé. A Rambla ezen részbe állandó virágpiac is egyben.
Folyt.köv.

Barcelona, kezdeti nehézségek

Indulás előtti estén, a konyhám egyik sarkát ellepték mini hangyák. Tönkre büdösítettem a konyhát + kiraktam 2 hangya csapdát. Reméltem, hogy hatásos lesz a távollétemben.
Kora reggel kelni, nálam mindig halálközeli állapotot jelent, de azért túléltem. Gép pontosan indult, 1 óránk volt Zürichben az átszállásra. Oda andalogtunk a kiirt kapuhoz, semmi. Majd megjelent a felirat, hogy menjünk egy másik kapuhoz. Átügettünk, ott éppen folyt a római gép beszállítása. Kisasszony semmit nem tudott a dologról, de rábeszéltem, hogy nézze már meg a computert. Késni fog a gép, mondta, nézzük a táblát. A gép annyit késett, hogy akkor szálltunk be, amikor Barcelonában ki kellett volna már szállnunk. Az egész azért volt kínos, mert a csoport programja d.u. 4-kor kezdődött. Hivatalosan 2-kor kellett volna érkeznünk. Telefon ment mailboxra a vezetőnknek, hogy késünk. Megérkezéskor ismét, hogy itt vagyunk. Várom a számlát, hogy mibe kerül magyar mobillal német számot hívni Zürichből és Barcelonából.
A barcelonai repülőtér elég nagy. A legvégén landoltunk és hihetetlen sokat gyalogoltunk amíg elérkeztünk a csomag kiadásig. Káromkodtam, mert nem is kellett volna feladnunk, csak lusta voltam Zürichben hurimálni a csomagot. Vártunk, vártunk, aztán nagy nehezen megjött a csomag, taxi, szálloda. Idegen vezetőtől üzenet, miszerint a délutáni programnak annyi, de este 8-kor a szállodából megyünk enni.
Szálloda és a szoba hiper modern, de minimális nagyságú. Így váltott műszakban kipakoltunk.
Másnap reggel tűnt csak fel, hogy az összes bugyimat itthon felejtettem, városnézés után mentünk bugyikat venni.
A wc gombját képtelen voltam lenyomni, olyan nehezen járt. Eleinte B. nyomkodta nekem. Aztán kitaláltam, hogy az elég robusztus hajkefe nyelével, két kézzel le tudom nyomni.
Indulás reggelén nem találtam az egyik fülem. Már bepakoltunk és zseblámpával kerestük az ágy alatt de nem volt sehol. Végül B. szétszedte az egész ágyat, ami ismét egy nász ágy volt, hatalmas lepedővel és takaróval és megtalálta a nyomorult fülemet.
A fentieken kívül csak szép, jó, kellemes és érdekes volt minden. Beszámoló a kellemességekről is lesz.

Gotthaard alagut

Svájcban a hegyek már olyanok mint az emmentali sajt. tele vannak lyukakkal. Már régóta megy a vasút a Gotthard alatt és az autó út is elég régi, bár én ott voltam, amikor megnyitották, tehát biztos nem több mint 40 éves. Az utóbbinak nagy hibája, hogy egy autopálya vezet be az alagútba ami aztán egy kis kacskaringós, sok falun átvezető útban folytatódik.Hétvégeken persze több órás dugók vannak, hétközben meg dübörögnek a camionok.  Igy 10 évvel ezelőtt elkezdtek építeni egy új vasuti alagutat a hegy alá. Mint a hivatalos közleményben írják, jelenleg a világ legmélyebben fekvő alagútja 2500 m. mélyen megy a hegy alatt és jelenleg Europa leghosszabbja is 57 km. Nem sokáig fog tartani a dicsőség, mert már épül az új Brenner, ami még hosszabb lesz.  Eredetileg 11 évre volt tervezve az építés de 10 év alatt kész lett. Hihetetlen volt a fúrófej, amit a tv-ben mutogattak. Hab a tortán és erre extra büszkék, hogy egy fillérrel se lépték túl a betervezett költségeket. Ennek örömére 9 milliós (SFr.) megnyitó ünnepséget fognak rendezni június 1.-én. Két helyen egyszerre, szinkronban fognak történni a dolgok. Az északi bejáratnál a Bundespresident a délinél a közlekedésügyi miniszternő fog beszédet tartani, percre egyforma hosszút. Utána következik egy igen látványos program, szintén szinkronban mindkét oldalon, remélem valahol majd közvetítik nekem. Sok előkelő vendég lesz, külföldről is.
Mindennek örömére a vonat út Zürich és Bellinzona között 45 perccel lesz rövidebb mint eddig. Hogy lesz-e olyan látványos mint a régi, amin élvezet volt menni a rengeteg kisebb tunelen és hatalmas viadukton át, azt nem tudom. Minden estre meggondolandó lesz, az autó helyett vonattal menni Svájc napfényes helyére. Természetesen az áruforgalmat is nagy mértékben rá fogják nyomni erre a vonalra, a környezetvédők nagyobb örömére.

Üzenet rögzítő, befejező rész.

Szóval az itthon vett üzenetrögzitős telefont végül több napos szenvedés és kitartó türelem árárn B. átállította lengyelről magyarra. Itt aztán meg is állt, mert én közben rendeltem egy igazi üzenet rögzitőt. Ez szombaton meg is érkezett. Utmutató hozzá, kizárólag németül. B. összerakta, mindent bedugott ahová kell és kéjjel figyelte, ahogy én próbálom beprogrammozni. Sajnos régi jó tulajdonságom, hogy nincs türelmem elolvasni a leírást, csak bele kezdek és aztán már azt hiszem, hogy fog ez menni. Nem ment. Ma délután aztán hozzá láttam és megcsináltam, de nem működött. B. persze mondta, hogy olvasd rendesen stb. Végül dühömben átállítottam neki angolra, csináld jelszóval. Próbálta, próbálta, morgott stb. Közben én az utmutató legelejét kezdtem tanulmányozni, ahol az üzembe helyezés volt lerajzolva. Kétféle mód volt lehetséges. Kezdtem mondogatni, hogy a másik lenne a jó, nem az amit B. csinált. Ez egy darabig elment a füle mellett, de a végén csak ráállt, hogy megpróbálja. Láss csodát, egyből működött a dolog. Nem örült neki.:-(

Itt a különbség. Egy ilyen esetben a férjem nem győzött volna lelkesedni, hogy én milyen ügyes vagyok. Mesélte volna fűnek fának és dicsért a végtelenségig. B. viszont majdnem hogy meg van sértve ha valamiben nekem van igazam. Persze ezzel együtt hálás vagyok a sorsnak, hogy ő van nekem és a 23 évi dicséret után, már csak magamban somolygok mikor adódik egy ilyen eset. Engem az egész életemben nem dicsért soha senki, csak a férjem. Örökké hálás vagyok ezért neki. Nálunk nevelési elv volt, hogy nem szabad a gyereket dicsérni, mert majd elbízza magát. Nagy hiba volt a szülők részéről.

Tele van a hócipőm

A face book meg  a 73 éves nagymamával van tele. Kíváncsi lennék mennyi pénzt kapott ezért az RTL-től. Én kicsit másként látom a dolgokat, mint a nagy közönség. Mellesleg soha nem hallottam az úszó edzőről a nevét se ismertem, tehát ilyen szempontból nekem mindegy.
Én is jártam strandra, nem a sport uszodába. Mindenütt voltak fiuk, akik próbálkoztak. Ha az ember ott napozott bikiniben és jött valaki, akkor nem kezdtünk hetyegni, hanem egyrészt elküldtük, másrészt ha nem ment, nem vettünk tovább tudomást róla. Vészes esetben az úszó mesternek is lehetett szólni de erre soha nem került sor. Továbbá eszünkbe nem jutott volna egyedül elmenni egy vadidegen fiúval sehova.
Mikor teljesen Egyedül voltam Rhodoson a görög strandfiuk tényleg elképesztően erőszakosak voltak. Miután Egyedül voltam, jobbnak láttam keresni két élemedettebb korú enyhén molett német nőt, akikkel megbeszéltem, hogy melléjük fekszem. Attól kezdve békén hagytak. Szóval nem kell ráutaló magatartást mutatni.

Ez persze nem segített, mikor a dicső orosz hadsereg végig erőszakolta a fél országot és a mai napig nem kértek bocsánatot és nem ültek börtönben sem. Akik ezt megélték, lassan kihalnak. A mai fiatalok meg szörnyűlködnek egy úszóedzőn. Na ettől émelyeg a gyomrom.

Yehudi Menuhin

Tegnap este az Arte televízióban volt egy két órás interview Yehudi Menuhinnal, születésének 100 évfordulója alkalmából. Mióta 1956 szeptemberében olyan szerencsés voltam, hogy tudtam jegyet szerezni a pesti szereplésére, egészen különleges hegedű művésznek tartottam. Még most is emlékszem, Beethoven hegedűversenyt játszott, Ferencsik vezényelt. Akkor még extrában egy pici kis ablak volt nekünk, zenekedvelőknek, a világra, egy ilyen világhírű művészt hallgatni. Egy ilyen hangverseny és a tegnapi este is olyan hatással tud lenni rám, mint elképzelésem szerint a kokain egy drogosra.
Tegnap nagyjából elmesélte élete történetét sok-sok zenével kísérve. Négy fejezetre volt osztva az este. Elsőben a gyermekkorát és indulását mesélte, aztán a tanárait. Először Amerikában tanult, mert ott éltek eleinte, majd az ottani tanára tanácsára Párizsba mentek ott azt hiszem 9 évig tanult. Közben természetesen már fellépett, turnézott stb. Párizsból Németországba ment, mert a német zenével ott lehet igazán megismerkedni. Ausztriába már csak egy rövid kiruccanása volt, mint mondta az arisztokratikus zenei eleganciát csak ott tanítják. A háború alatt, katonaként játszott egész nap. Kórházakban, lövészárkok mellett, kaszárnyákban, mindenütt. Nagy törés volt ez az életében, mert mint mondta "csak" játszott, de semmit nem fejlődött, tanult.
Külön fejezet volt a húgával való együtt játszásuk. Húga kiváló tehetséges zongorista volt és sokáig ő volt az ő zongorakisérője. Együtt járták a világot. Később húga magánélete nem jól alakult és ő sajnálja, hogy az utolsó években nem törődött vele eleget.
Továbbiakban a kapcsolatait sorolta. Szinte elsőként említette Fricsay Ferencet. Szerinte ha nem hal meg olyan korán, Karajan lehetett volna belőle. Elmondta Bartókkal való találkozását is, amikor kért Bartóktól egy szóló hegedű szonátát. Ebből aztán egy nagyszerű darab lett, amit ő játszott először nyilvánosan.
Elment Izraelbe is, ahol árulónak tartották, de beszédet mondott a knesszetben és nem rejtette véka alá a véleményét, miszerint a zsidóknak együtt kellene élni békében az arabokkal. Mindent közösen intézni stb. Egy igazi humanista világ polgár volt.
Mindeközben rengeteg rövidebb hosszabb bejátszás volt. Végül a riporter megkérdezte tőle, hogy van-e hasonlóság a 10 éves csodagyerek és az angol lord között. Válasz: nincs. Ahogy a csoda gyerekségemnek nem voltam tudatában éppúgy nem vagyok tudatában a lordságomnak sem.
1999-ben meghalt sajnos.

Lényem sajnos nem volt itt tegnap, pedig az egész műsor angolul folyt, német felirattal. Ma mikor lelkesen meséltem neki, kiderült, hogy 56 szeptemberében ő is ott volt az Erkel színházban. Nem találkoztunk.:-(

Május 1.

Eszembe jutottak dolgok a nappal kapcsolatban. Először is, hogy soha nem jutottam el a tribünig, mindig sikerült lelépnem. Összesen háromszor, mert addig építettem a szocializmust a fatelepen. Akkoriban volt az, hogy Rákosiék kitalálták, hogy karácsony másnapját eltörlik. Helyette kapott a dolgozó nép szabadnapot május 2.-án, hogy kipihenhesse az elsejei fáradalmakat. Álltunk kora reggel a Petőfi Sándor utcai központ előtt és vártunk. Nem tudom, hogy volt szervezve a dolog, de állandóan csak állni és várni kellett. Rohad hideg volt, fújt a szél, én kendővel a fejemen téli kabátban dideregtem. Jöttek a melósok: Mit csodálkozik Gyöngyike? Holnap karácsony van!
Nevettünk kínunkban. Ők persze szépen végig állták-járták az utat. Biztos kaptak a végén sört meg sóskiflit. Munkás szállás nem annyira vonzotta őket haza, mint engem a lakásunk.

Sokkal később, talán 1960 körül már maszekként evezni mentünk május elsején. Indulás a Rómairól. Jó meleg volt, hiába akkor még nem volt globális felmelegedés mint most. Eveztünk aztán Horánynál szokás szerint kikötöttünk egy kis pihenőre. Nagyon melegem volt, evezni a tűző napon nem hűsítő dolog. Fogtam magam és berohantam a Dunába. A srácok csak álltak a parton és nem hittek a szemüknek. Néhány éve meghalt öreg haverom még 40 év múlva is mesélte a férjemnek, hogy képzeld Gy. bement abba a hideg Dunába. Nagyon emlékezetes eset volt, mert normál körülmények közt mindig fáztam és nem mentem hideg vízbe. Milyen jó is volt, amikor még napolaj minden nélkül kint voltam egész nap a Dunán vagy a Tiszán és semmi baja nem lett a bőrömnek. Mostanában meg bujkálok a nap elől, mert rögvest kiütéseim lesznek, pedig mennyire szeretem még mindig a napot.
Most meg ülök itt a borongós őszre emlékeztető időben és várom a tavaszt.