Nyugdíj

A fejekben, ennyi idővel a rendszer váltás után is még mindig nagy sötétség van. Ma már rendes nyomtatott újságban olvasom a háborgást, hogy 0,9%! Mégis mit gondoltak az emberek, hogy a nyugdíj csak úgy emelkedik? Az általam ismert néhány ország, Amerika, Kanada, Svájc, Franciaország, Svédország és még sorolhatnám, mert feltehetően mindenütt az a rendszer, hogy a nyugdíj az infláció arányában emelkedik. Van ahol sok éve nincs, hivatalosan, infláció. Ott nem emelkedik a nyugdíj semmivel se. No és a felsorolt országokban a nyugdíj is adóköteles. Pedig Németországban az 540 EUR. minimál nyugdíjból se lehet semmivel se jobban élni, mint a magyar minimál nyugdíjból itthon.
No meg azt is írja az újság, hogy a nyugdíjasok egy helyben topognak. Mégis ki gondolja és miért, hogy ha valaki nyugdíjba megy, annak emelkedni fog még valaha is az életszinvonala? Sajnos mindenütt lefele nyomják a nyugdíjakat nem felfele. Németeknél már a 67 éves korhatárt is emelni akarják, és a jelenleg érvényes keresethez viszonyított 47% nyugdíjat 43%-ra akarják levinni, mert másként nem fog működni a rendszer.
Jómagam a nyugdíjam után, pedig a svéd az minimál egyből levont 25% adót fizetek. A svájciak meg tavaly áprilisban kreáltak egy új adót, amit januártól visszamenőleg levontak. Csak pislogtam májusban, de senki se hőbörögött, mert ez az élet rendje.
Annyi minden máson lehetne hőbörögni, leginkább az egészségügy gyászos állapotán, ez valahogy  senkit nem érdekel. Az iskolai fölrajzóra többeknek fontos, mint egy normális kórház.

Kelenföld

A közelmúltban kirohantam egy félnapra Bécsbe, mert muszáj volt. Előtte már felfedeztem, hogy mióta a 4-es metró végállomását megépítették, rendkívül kulturáltan lehet Kelenföldről utazni. Minden vágányhoz van mozgólépcső és lift, tisztaság nyugalom stb. Csak azt hiányoltam, hogy pl. egy újságot nem lehet venni. Természetesen sokkal korábban kint voltam és alaposan körül mászkáltam mindent. Tegnap megint menni kellett, most Lényemmel. Természetesen most is jóval előbb kiértünk. Mondtam, hogy hátrébb vannak padok, a múltkoriban is ott üldögéltem. Sajnos a szép rendet és tisztaságot felfedezték a hajléktalanok is. Nem sok pad van. Az egyiken aludt egy teljes hosszában és alatta körülötte minden tele volt rakva kétes tisztaságú holmikkal, üres pillepalck is volt persze néhány. Alig haladtunk tovább 1-2 méterrel, valami iszonyat bűzt éreztünk. Kb. olyan volt, mint amikor Dunedinben egy madár tetem volt a klíma rácsában. Ott egy másik hajléktalan aludt. Nem volt ugyan cucc körülötte, de valami éktelen bűz áradt felőle. Miután még több mint fél óránk volt, lemenekültünk a metró megállóba, ahol üres padok és bűz mentes levegő volt.
Aztán csak néztünk. Nagy nyámmogás volt, hogy erre a metróra nem is volt szükség, nincs és nem is lesz kihasználva soha. Olyan tömegek mozogtak ott mindkét irányba, hogy csak na! Miután igen metrópárti vagyok, megnyugodtam, hogy ezt se építették hiába.
Bécsben sütött a nap, de jeges szelek fújdogáltak. A felkapott utcákon Kärtnerstrasse, Graben, járni nem lehet a néptől, pedig most nincs is szezon. Dolgunk végeztével elmentünk a nagyon felértékelődött Mariahilfer-re, ahonnan kitiltották az autókat és kényelmesen lehet járni rajta. Megvettem a molypapirokat és a papirzsebkendőt, majd Lényem rádumált egy nyári ruhára. Tényleg nem vettem már vagy 8 éve nyári ruhát, mert nem kaptam. Most volt, megvettem. Jöhet a nyár!

Hűtő szekrény működik. Szegélylécet kellett leszedni és a konnektorból kivezetni egy drótot. Lényem elszórakozott vele a délelőtt folyamán. Most bőven van hely a vizek hűtésére, tehát még egyszer jöhet a nyár!

Tyúkszem és egyéb bosszúságok

Mióta kiegyenesítették a lábujjaimat, itt-ott tyúkszemes lesz. Ezt eddig sikersen megoldottam a DM-ben kapható csodaszerrel.
Kanárin kezdődött aztán a dolog. Az egyetlen, még operálatlan kisujjam iszonyatosan elkezdett fájni. Már arra gondoltam, hogy szándékommal ellentétben a végén még azt is megoperáltatom, mikor kiderült, hogy belül alig láthatóan megjelent egy tyúkszem. Hülyébb helyen már nem is lehetett volna. Kezelgettem, kezelgettem, de csak nem akart elmulni. A mult héten aztán egy csendes délutáni szundi alatt kipattant a fejemből a szikra. Laser!!!! Nosza, rögvest googleztam egyet és tényleg. Több intézmény ajálgatta a laseres tyukszem írtást. Az egyik ráadásul itt van a közelben. Bejelentkezés és tegnap déluátn mehettem is. Beérzéstelenítették rendesen és remélhetőleg ki is irtották véglegesen. Közben már egy másik is nőtt vele szemben. Most aztán 10 napig naponta kötés csere, víz ne érje és 2 hét mulva kontrol. Most csak egy picit fáj. Nem vettem be az ajánlott fájdalom csillapítót, ennyit ki lehet bírni.
Bosszúság. A borhűtő szekrény amivel az ivóvizet hűtöm lassan már fűteni fog. Már napok óta bujtam a netet és kerestem kompresszoros borhűtőt. A dolgot erősen megnehezítette, hogy nagyon kicsi a helyem a konyhában. Tegnap aztán a sikeres "műtét" után elmentünk a Saturnba körül nézni. Borhűtőt nem találtunk, de találtunk egy egyszerü jégszekrényt, aminek nincs semmi extája csak 100 l ürtartalma polcokkal. Szakértőm szerint is ez a megoldás. Persze nem a konyhába, hanem a szoba eldugott sarkába, ajtó mögé. Össze kapartuk az utolsó nálunk levő pénzt és megvettük. Ma délre itt is volt. Sarok üres, állítsuk be. Igenám de félcentivel kisebb a hely mint a szekrény. Lényem dél óta, rövid ebéd szünettel, dolgozik valamit a sarokban. Mint mondja, megoldja. Bevallotta, hogy ő se hitte volna, hogy kevés lesz a hely, sőt, ő még egy számmal szélesebb szekrényt favorizált, de ez volt az olcsóbb, így ez lett. Csendben ülök és várok.
PS. Helyesírás ellenőrző behalt, elnézést a hibákért.

Folytatás

Este későn szólt a telefon, stockholmi ismerős hívott. Mint megtudta valami közös ismerőstől, barátnőm elesett a lakásban és strokot kapott. Szerintem ugyan fordítva történt, strokot kapott és ezért elesett/elájult. Semmi közelebbit nem lehetett tudni, de kórházban van. Majd próbálom valamikor elérni a lányát.

Közben itt a dráma nálam. Lényem áthozta azt a computert, ami már egy jó ideje nála üdül, hogy lecseréljük az én mostanimat. Persze engem már az is idegesít ha le kell rámolni az asztalról, ahol ezer cédula van minden féle fontos dolgokkal. Végül az összes drótok elrendezve, tessék próbáld ki. Három perc múlva kiderült, hogy angolra van állítva a gép. Jött a vita, hogy nem is, mert ő már mindent magyarra állított stb. Mondtam, hogy a minden nem érdekel, de angolra állított masinával a német tasztatúrán nem tudok írni, kész. Ezt aztán még eljátszottuk vagy kétszer, közben kiolvastam a német újságot. Mire végre lehetett írni, kisült, hogy a világon semmi nincs a gépben. Na akkor eltöltöttem vagy másfél órát, amíg néhány fontos dologhoz megtaláltam a nevem és a jelszavam. Még messze nincs meg minden. Közben vért izzadtam csendben.
A vége az lett, hogy vissza raktuk az eredeti gépet. Hatalmas ötlet, hogy párhuzamosan kellene nézni mindkettőt. Rendben, de nincs az egész lakásban egy asztal, amit ide lehetne rakni átmenetileg a másik mellé. Most itt tartunk, jövő vasárnap folytatjuk. A legjobb az, hogy amivel most már huzamosabban itt vagyok, W10, messze nem úgy működik, ahogy szeretném, de a rosszat is meg lehet szokni.:-(

Nyomozok

Már csak egyetlen barátnőm él Stockholmban. A férje, 87 évesen, nemrég került be egy otthonba a 2 stroke után egyre erősbödő demenciája miatt. Barátnőm már elég régóta kizárólag rollátorral tud közlekedni a súlyos egyensúly zavarai miatt. Most egyedül éldegélt a lakásban és naponta járt a férjéhez, ami sajnos csak 2 átszállással oldható meg. Beszéltünk elég rendszeresen telefonon, mert nem csak az én ottani baráti köröm halt ki, hanem ezzel az övé is, így nem válogathat a partnerekben. Most több mint egy hete nem találom soha otthon. Hagytam többször üzenetet, de nem hívott. Van egy fia és egy lánya. A fia nem rég költözött, nem tudom a címét, a lányának viszont az asszony nevét nem tudom. Törtem a fejem, törtem, míg eszembe jutott egy közös ismerős, akiről tudom, hogy még él . Google a barátom, így rövid keresgélés után rátaláltam a helyes svéd oldalra és láss csodát A név beírása után pillanatokon belül megjelent a telefonszám, cím és a ház google képe is ahol lakik. Most a 21. században , nálunk miért nincs ilyen? Hányszor próbálok telefonszám nyomára akadni de képtelenség megkapni bármit is a hazai tudakozóktól. Ezek után, ma felhívtam a 90 körüli férfiút, aki csodák csodája emlékezett rám és pontosan tudta, hogy az ő 70. születésnapján itt voltam véletlenül náluk. Először csak egy mobil számot tudott adni, de egy félóra múlva hívott, hogy eszébe jutott barátnőm lányának az asszony neve.
Hívom a mobil számot, nem kapcsolható. A már tegnap megtapasztalt úton kikerestem a lány telefon számát. Volt egy vonalas és 5! mobil, valamint a pontos cím és az utca képe. Most hívtam a vonalast. Sajnos csak a nagyon kiskorú gyermek hadart valamit az üzenetrögzitőről. Este folytatom a kutatást.

Esti mese

Sajnos nem mese hanem valóság. Péntek este mindig egy beszélgetős műsort nézek a tv-ben. A mai téma a megfizethető lakás volt. Nekem a két legérdekesebb vendég két 70+ nő volt. Az egyik születése óta lakott egy szép nagy időközben modernizált lakásban München egyik legdrágább kerületében. Öreg ház tulajdonos, akit szintén gyermekkorától ismert, meghalt. Az örökös pedig elkezdte emelni a lakbéreket, amíg az lett a vége, hogy ki kellett költöznie a lakásból mert már nem tudta megfizetni. Az új tulaj aztán, lakásonként eladta az egész házat, rengeteg pénzért persze. Nos ez a nő jajongott, hogy az egész életét kihúzták alóla stb. Persze Münchenben maradt, de kicsit kijjebb költözött ahol ő teljesen idegen, nem érzi otthon magát, minden rossz.
A másik hasonló korú nő, akinek 4 gyereke van, megfelelő számú unokákkal és volt egy 54 nm-es bérlakása, amit nagyon szeretett. A gyerekek ellenére dolgozott, férje meghalt a végén napi 12 órákat dolgozott, mint mondta. Ezek után megkapta a nyugdíj kimutatását, amiről kiderült, hogy 550 euró lesz a nyugdíja. Ennyi volt a lakbére is. Elment a szociál irodába valami támogatásért. Néhány nap múlva kapott egy levelet, hogy a lakás 4 nm-el túllépi azt ami után járna neki segély, költözzön kisebbe, akkor majd kap támogatást. Erre iszonyat méregbe gurult és elkezdte nézni interneten, hogy hova lehetne kivándorolni. Európában egyetlen ország volt, Bulgária. Elment. Mint mesélte az első 3 évben háromszor költözött, de most már 2 éve lakik egy kis faluban, ahol összesen ötvenen laknak, ebből 5 német. Jól érzi magát, egy helyes kis kitatarozott paraszt házat bérel havi 150 euroért a többi rezsi inkluzive internet 50 euroba kerül. Mint mondja, boldog. Gyerekekkel tartja interneten a kapcsolatot, van egy kutyája és új barátai. Gondja egy szál se és tudja ha segítségre lenne szüksége meg tudná fizetni.
Lehet találgatni, hogy melyik nő volt nekem szimpatikus.

MÁS
Olvasom az újságban, hogy Franciaország feladta a harcot Vatikánnal szemben. Történt ugyanis, hogy a franciák egy nyíltan homoszexuális diplomatát neveztek ki vatikáni követnek. Vatikánban nem voltak hajlandók elfogadni az illetőt. Hosszú diplomáciai huza vona után, most a franciák beadták a derekukat és kineveztek valaki mást. Mondhat a pápa amit akar, a sok vasfejű csak rányomja az egészre az akaratát.

Egészségesen megöregedni

Egyre többet olvasok arról, hogy az egészség megőrzésének titka a sok mozgás. Nem kell kifejezetten sportolni, elég ha kicsit gyalogolunk vagy nem használjuk a liftet. Ez most az új trend. Erre én már idősebb barátnők rossz példáján okulva rég rájöttem és nagyon örülök, hogy most hivatalosan is propagálják ezt a trendet.
Eszembe jutott, hogy jó sok éve kezdődött az ivási mánia. Ez nálunk annyira divatba jött, hogy sokan már 2-3 megállót se bírnak ki ivás nélkül a közlekedési eszközökön, sőt a számomra legvadabb, amikor  középkorú hölgyek a hangverseny kellős közepén bányásszák ki a retikülből a vizes palackot. Ha a gyalog járás is ilyen alaposan begyűrűzne hozzánk csodás lenne. Minden jármű gyorsabb lehetne, mert nem szállna föl annyi ember időnként cókmókkal, anyukák kocsival biciklivel és rollerrel egyszerre!, "hölgyek" hatalmas banya tankokkal, gyerekek hátizsákokkal, stb. csak azért, hogy 1-2 megálló után megint lemásszanak a járműről.
A messzebbre utazók gyorsabban oda érnének, a rövidtávúak meg egészséges életmódot élnének. Persze nekem könnyű, eleve hozzá szoktattak a gyalog járáshoz. Autóval csak Szegedről Pestre jártunk, az iskola elég messze volt de nem volt más csak a két lábunk és így tovább. Lehet, hogy ennek köszönhetem, hogy még mindig itt verem a klaviatúrát?