München

A városról nem lehet sokat mondani. A háború alatt 90%-ban sérült, sok helyen porig volt bombázva. Igyekeztek gyorsan ujjá építeni. Nagyon kevés ház kapta vissza eredeti küllemét. Viszont Münchenben létesítettek az országban az első sétáló utcát, még a 60-as években. Sajnos mindenütt kocka vagy kis kockakő van, ami elég nyaktörő dolog.
A kultúra egy Jonas Kaufmann koncerttel kezdődött. Most ő az ügyeletes világsztár tenor. Tényleg nagyon jó hangja van és látványnak se rossz. Hosszú vékony 45 éves ifju. Schumann, Wagner és Liszt dalokat énekelt, az utóbbi kettő közé beszorítva valami modern szerzőt. Ezt szívesen kihagytam volna, de a szerző ott ült a páholyban, ki kellett bírni. Ráadásnak Robert Stolz és Lehár operett részleteket énekelt, amin a sznobok kicsi háborogtak, de nekem tetszett. Örülök, ha egy énekes nem veszi annyira komolyan magát. Ezt is tudni kell, sok világsztár tenor képtelen lett volna rá.

Következett a Figaro házassága. Emlékeimben unalmas operaként szerepelt és hát sajnos az is. Szerencsére a szereplőket rendesen felöltöztették és csak az utolsó részben szaladt el a rendező fantáziája. Az egész opera valami vakító fényben játszódott, hófehér színfalak közt néhány apró berendezési tárggyal és működő ajtókkal. Az ajtóknak ebben a vígoperában komoly szerepe van. Remek énekesek voltak, senki se volt kövér és pókhasu. Legjobban a Figarot alakitó bariton tetszett, akinek a nevét nem tudom, de arról nevezetes, hogy ő Anna Nebretko gyermekének az apja. Nagyon jó hangú bariton és jó színész is. Szóval az utolsó felvonás egy sötét kertben játszódik, de sötétségnek itt híre se volt. Viszont a padló lepedőkkel volt lazán beterítve. Minden hófehér ugye, vakító fényben, ami már bántotta a szemet. Mikor valaki a sötétben bujkált, akkor bebujt az egyik lepedő alá. Nem tudom, mit gondoltak azok, akik még soha nem látták ezt az operát. A szövegben van ugyan bőven utalás az esti időpontra, de ez a tömény fehérség, igen zavaró volt, nekem.

Utolsó nap a Tosca volt műsoron. Szerencsére a világosító visszajött a szabadságról, így normál fényeknél játszódott az egész. Konzervativ módon, díszlettel és rendes ruhákban. Toscat egy fenomenális énekesnő alakította, akinek a nevét szintén nem tudom. Az úti banyatársak már előre lelkesedtek. Nagyon kilógtam a sorból, mert nem ismertem a nagy neveket. A többi szereplők is jók voltak, mondjuk a tenortól nem voltam annyira elragadtatva, de ez annyira sláger szerep és annyi mindenkitől hallottam már. Talán túl nagy volt az összehasonlítási alapom. Első emlékeim még Gigli lemezről.
Mindkét előadásnál furcsa volt, hogy csak egy szünetet tartottak. Ez a Toscanal nem volt túl megerőltető, de a Figaro 7-kor kezdődött és 11-kor lett vége. Közben egy harminc perces szünet. Nekem a rendezés is kicsit vontatott volt. Sokat néztem az órám, ami nem jó jel. Összességében kellemes élmény volt mindhárom est.
Örömmel láttam, hogy ott a közönség ifjabb volt, elég sokan voltak a harmincas+ korosztályból, ami nekem a hazai közönséget látva feltűnő. Stílus tanácsadásra is csak igen elvétve lett volna szükség. Szeretném ezt itthon is megélni.
 

BKV

Lelkesen közlekedem busszal villamossal és ha arra van dolgom a metróval is. Újabban figyelem, hogy milyen, általam gyakran használt vonalon, milyen közönség van. A 112 pl. olyan, hogy ha napközben megyek vele, rendszerint van rajta 2-3 gyerekkocsi és néhány gyerekbicikli, ami eléggé nehezíti a középen fel- és leszállást. Kíváncsi lennék, hogy ezek a szállítók vajon vesznek-e annyi jegyet, amennyi helyet elfoglalnak? De itt van a másik járat a 212. Ezen ma pl. kizárólag erősen túlsúlyos banyatankos hölgyek utaztak. B. gyakrabban jár vele, szerinte ez mindig így van. Vissza fele jövet is ez volt a helyzet, illetve rosszabb. Soha nem fogom megérteni, hogy minek vásárolnak az emberek annyit amennyit nem tudnak már megemelni. Mi a kis szatyrunkkal fürgén felszálltunk és le is ültünk. Ezek után már páholyból figyeltük, hogy hogyan vonszolják magukat és a hatalmas megrakott banyatankokat fel a buszra, ahol aztán jó darabig se le se fel nem lehetett szállni a cuccoktól.
Jómagam, erőm fogytán, már soha nem tolok az üzletben kocsit, hanem csak kosarat veszek, mert akkor érzem, hogy mennyit bírok haza vinni. Tudnám ajánlani ezt másoknak is. Most, amúgy már mindenki árgus szemekkel figyeli a banyatankokat, mert én is szeretnék, de egy kisebb példányt. Buszra villamosra azzal se szállnék, kizárólag a gyalog szállításhoz keresem.
Most, hogy írom ezt itt, elgondolkoztam, hogy külföldön soha nem látok ekkora banyatankokkal közlekedni senkit. Ott azok vajon nem esznek olyan sokat? Nem autóval járnak! Belvárosi üzleteknél rendszerint meg se lehet állni autóval.

Dühöngés

Tegnap szól B. telefonja és hallom, hogy valakivel megállapodik egy mai időpontban. Kérdőn nézek reá, mire elmeséli, hogy a János kórháznál, ahova most reuma terápiára jár megszólították valami közvélemény kutatók. Jó, de miért adtad meg a telefon számod? Mert kérték, majd mérgemet látva hozzátette, hogy miért ne. A mai időpontra pedig a címét is megadta. Állítólag kapok 50 ezer forintot. No ekkor már üvöltöttem. Ilyen hülye lettél, hogy ezt elhiszed???!
Nem persze, hogy nem hiszi, de kíváncsi, hogy mit akarnak. Miért nem kérdezted a telefonon? Mert letette az illető, de megmondta, hogy ki jön ma.
Ezután jó egy órát eltöltöttem, míg beszéltem a kórház rendészeti főnök nőjével. Szerinte az nem lehet, hogy a bejáratnál, mert ott mindig áll egy őr. Ha kívül volt, akkor nem tudnak tenni semmit, mert az már közterület. Rendőrség? Ezt csak magamban kérdeztem. Különben sajnálkozott, ismerik a problémát, de nincs mit tenni.
Ma átvonultunk kettőkor B. lakására és vártunk. 10 perc múlva szólt a telefon, hogy elakadtak a dugóban de jönnek. Szerencsémre már B. is elkezdett érdeklődni, hogy mi is lesz ebből.
Szóval, kap egy csekket 50 ezer forintról, amit aztán elvásárolhat az általuk bemutatott egészségügyi készülékekre. B. elég sokáig bizonygatta, hogy nincs szüksége semmire. Nem volt könnyű az ő udvarias kedves modorával meggyőzni a telefonálót. Sajnos biztos vagyok benne, hogy lesz folytatás.:-(
Én biztos nem adtam volna meg senkinek se telefon számot se lakcímet és pillanatok alatt elküldtem volna az illetőt melegebb éghajlatra, miközben biztosítottam volna arról, hogy ez nem a személyének szól, hanem a módszernek.

Beszéljünk magyarul!

Egyre inkább úgy látom, hogy a mai 50-60 éves korosztály komoly nehézségekkel küzd, ha udvarias formában kellene beszélni valakivel. Konkrétan az itt dolgozó mesterek és takarítók stb. nyomán jutott ez eszembe.
Tegnapi példa: Nehéz a redőny az automatizálás drága. Egyik mester megjegyzése, ha szól a papának olcsóbb mint a motor. Ilyenkor mindig meredten nézek magam elé. Milyen papának? Persze gyorsan leesik a tantusz, hogy szegény B.-t degradálják le papának.
Takarítónő ugyanez. Papa hol van? Hol?  A sírban. Mondanám legszívesebben, de tudom, hogy nem az Apámról beszél.
Mikor anno szegény Emberemet vittem a kórházba meghalni, még nem voltam gyakorlatban. Ültem elöl a mentőautóban ami privát volt. Egyszer csak megszólal a hátam mögött a mentős: Tessék ideadni a papa személyi igazolványát. Kicsit ideges is voltam, nem volt ez egy kellemes nap nekem se. Ingerülten hátrafordultam. Mit akar??? Nem volt kedves a hangom. Erre rábök szegény Emberre és közli, hogy hát a papa igazolványa kellene.
Nem is szólnék, ha én mondjuk 30 éves lennék és B.-ről vagy Emberemről azt hinnék, hogy az apám, bár akkor se helyes, mert aki nekem Papa, az nekik X.úr, vagy a Beteg stb. Mentőst akkor kiosztottam, remélem megjegyezte. Közöltem vele, hogy aki itt a mentőben fekszik az neki kizárólag X úr és semmi más. Egy fillér borravalót nem kaptak, bunkó banda.
Azért van fejlődés. A fiatalság már mintha jobban kezelné ezt a dolgot. Legfeljebb a férjemről beszélnek, vagy érdeklődnek, ami ok. Végül is nincs ránk írva, hogy nem vagyunk házasok.
50-es 60-as korosztály, mi a véleményetek??? Már ha olvassa itt valaki az irományomat.

Hisztéria

Olvasom a facebookon, hogy "el akartak rabolni egy 9 éves kislányt". A szövegből kiderül, hogy egy férfi megszólította a kislányt, hogy menjen el vele valami nyereményt átvenni. A kislány nem ment, hanem haza szaladt. Ennyi. Utána jött, hogy már valamikor máskor is "el akartak rabolni" egy 11 éves kislányt.
Ekkora hülyeséget! Nem hallottak még soha az u.n. cukros bácsiról???
Persze vannak hozzászólások is. Miért nem vigyáz a rendőrség? Felháborító, hogy azokat a "szegény" autósokat csesztetik a rendőrök, miközben ilyesmik történnek! és még sok hasonló. Végül is nem történt semmi. A minimum, hogy a szülő belevésse a gyereke agyába, hogy soha nem megyünk el senki ismeretlennel sehova. Ezt már egy 6 éves gyerek is fel tudja fogni.
Egyáltalán nem védem a rendőrséget, sőt. Nagyon is rossz véleményem van róluk és a munkájukról, de hogy ilyesmire kellene figyelniük, az számomra abszurd. Ennek a sima egyszerű ténynek, miszerint egy férfi megszólított egy kislányt, ilyen tálalást adni, hogy el akarta rabolni, az még abszurdabb.
Ugyanilyen értetlenül állok az u.n. szexuális zaklatások előtt is. 12 éves lehettem és igen csenevész kislány voltam. Külön németre jártam egy nénihez hetente kétszer délután. Történt egyszer, hogy a néni kiment valamiért, mikor én már készültem haza menni és a férje magához ölelt szorosan és meg akart csókolni. Az volt a bajom, hogy igen gusztustalannak tartottam, hogy a nyelvét a számba akarta dugni. Totál elmaradott voltam, el se tudtam ilyesmit képzelni. Mindegy, a néni visszajött én hazamentem és rögvest elmondtam anyámnak, hogy milyen gusztustalanság történt velem. Anyám mondta, hogy felejtsem el és kész. Persze elment a nénihez, elmondta mi történt és azután a néni járt hozzánk és nem én hozzá.
Nem csináltak, nagyon helyesen, óriási sztorit ebből, így tényleg teljesen elfelejtődött nálam a dolog, csak mostanában mikor a szexuális zaklatásoktól zeng a bel- és külföldi sajtó, jutott eszembe az egész. Mennyivel normálisabb világban éltünk akkor!

Ki választott itt???

Eddig azt hittem, hogy a véletlen műve, hogy nekem csak u.n. ellenzéki ismerőseim és barátaim vannak. Kivételt képez egy azaz egyetlen ember, aki egyébként nagyon művelt stb. de ez esetben teljesen elvakult.
Jómagam amerre járok-kelek és esetleg beszédbe elegyedek, mindig az derül ki a szatócsnál és a taxisoknál egyaránt, hogy elégedetlenek, ők nem ezt választották stb. Most német barátnőm, aki imád külföldön bennszülöttekkel beszélgetni feltette nekem a kérdést, hogy mégis ki választotta meg ezeket? Mert akikkel ő teljesen véltelenszerüen beszédbe elegyedett, mind elégedetlen volt és igen negatívan nyilatkozott. Persze akikkel beszélt azok tudtak németül. Hévízen még úgyis uralkodó a német nyelv, majd néhány év múlva gondolom már az orosz lesz, ahogy a kiírásokból és feliratokból következtetek. Szintén barátnőm értesülése, hogy egyre több orosz vesz ott házat. Az persze már egy más kérdés, hogy miért adják el a magyar emberek oroszoknak a házaikat. Én inkább mosogatni mennék és kenyéren és vízen élnék, minthogy egy orosz kezére kerüljön a házam. Természetesen nem mindenki olyan hülye mint én, akinek még elvei is vannak, ami elég nagy hátrány az életben.

Francia sanzon est

A Rózsavölgyi szalonban volt, elég közepes előadásban. Már elfelejtettem nevű pasi énekelt és egy nő kísérte zongorán. Eleinte nagy kedvencem Charles Aznavour dalaival kezdte, de aztán rátért a régebbiekre meg az újabbakra is. Sajnos sokszor idegesítően hangos volt, de egy közelben ülő úr azért jókat szundikált közben. No de nem is az előadó volt az érdekes számomra, hanem az a rengeteg különböző de soha nem rossz emlék ami előjött a dalok hallatán.
A jól ismert Piaf dal Padam, padam.... Istenem, mindig Sennyei Vera énekelte a rádióban. Ugyanahhoz a Párizsi utcai fodrászhoz jártunk és azt mondogatták, hogy hasonlítok rá. 18 éves voltam és titokban nagyon büszke.
Híres Kozma dal, a "két szemét még most is látom" 16 éves voltam és holt szerelmes. Nemrég találkoztam az alannyal, eléggé rozoga állapotban van. Táncoltunk a Rómain a Béke strandon evezés után. Szép volt.
Yves Montand dalok. 1957 márciusában először Lucien Boyer aztán Yves Montand vendég szerepelt az Erkel színházban. Még kijárási tilalom volt, így az előadásokat délután tartották.  A mai előadó Yves Montandra helyezte a hagsulyt, pedig Lucien Boyer nekem nagyobb művészként jött le. Kijött a színpadra egy magas 100 kilós 60-as nő, egy lila zsák szerű ruhában, kezében egy muszlin kendővel. Elkezdett énekelni és 10 perc múlva már nem is látta az ember, hogy nem fiatal és kövér. Varázslatos volt. Yves Montand barna nadrágban és ingben énekelt. Persze tudtuk, hogy szalon kommunista, de azért meg voltam sértve, hogy nem volt képes egy szmokingot felvenni. A zongorakisérője rendesen volt öltözve. A közönség is. Dőlt belőle a férfiasság és az erotika. A nők elfolytak a gyönyörtől.
Sajnos az est név adóját Charles Aznavourt nem sikerült élőben látnom csak tv-ben. Úgy 40 éve sokat írtak róla a bulvár lapok és tény volt, hogy a 160 cm.-es férfi elvett egy gyönyörű sudár magas svéd modelt feleségül. Mikor először láttam, a párizsi olimpiából közvetítették a szóló estéjét. A pasasnak olyan szemei vannak és olyan nézése, hogy már nem csodálkoztam a svéd modelen.

Szóval ezek voltak az emlék hullámok a mai esten. Irtó kellemes idő van kint. A busz elment az orrunk előtt, így sétáltunk is egy jót. A város gyönyörűséges az esti fényekkel.