Ismét építményadó

Tavaly október 28.-án írtam B. építményadó kálváriájáról. Nos az ügy azóta sincs elintézve, de már sokkal okosabbak lettünk. Ügyvédnő több beadványt és fellebbezést gyártott, még mindig eredménytelenűl. A legújabb elutasításból kiderült, hogy az a lehetőség, hogy valaki korára való tekintettel ne fizesse ki az adót, hanem azt halasztás címen az ingatlanra terheljék csak a tulajdonosra vonatkozik. Nos B. haszonélvező és egy olyan adót kellene megfizetnie, amit viszont csakis nem természetes személyre vetnek ki. Azaz ha egy ingatlan tulajdonosa nem természetes személy, akkor építmény adót kell fizetni, ha van természetes személy haszonélvező, akkor szerintük annak kellene az adót megfizetni.

Most új kör kezdődik, amit ugyan nagyon utálok. Korra és anyagi helyzetre való tekintettel lehet kérni az adó mérséklését vagy elengedését. Meglátom mi lesz. Ha fillére követelik az elszámolást, mint már hallottam, akkor ki fogom én fizetni. Rohadt antiszociális érzetű önkormányzat által azért nem engedem B.-t meghurcolni.

Az egész beadványosdiból csak az derült ki világosan számomra, hogy igaza csakis az önkormányzat adó főemberének, illetve főasszonyának lehet. Ügyvédnő elküldte nekünk a rendeleteket, amiből szerinte se derül ki egyértelműen, hogy miért kell ezt az adót B-nek fizetnie.

Holnap veszek egy Blikket és elgondolkozom, hogy elbeszélgessek-e egy újságíróval. Még soha nem volt a kezemben hazai Blikk, így nem tudom van-e értelme. Svájci Blicket gondolkozás nélkül felhívnám telefonon. Cuppannak az ilyen dolgokra.

Össze-vissza nap

Hangverseny jegyeket, manapság már, itthon is egy évre előre kell rendelni. Így volt mára egy tavaly rendelt jegyem a Müpába. Tiszta véletlenül vettem észre, hogy a kezdés, számomra igen rendhagyó módon 15.30. Szóval ragyogó napsütésben bevonultunk a terembe, amit már elég sokszor láttam, de ma valahogy megdöbbentett, hogy milyen ronda és kedélytelen. Lehet persze, hogy ez az időpont miatt volt. Terem tele, tehát van igény az ilyen délutáni koncertekre. Sajnálatos módon olyan álmos lettem, hogy csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudtam ébren tartani magam. Lestem néha B. felé, bizony ő is igen laposakat pislogott. Nehéz ilyen állapotban élvezni a zenét, pedig jó volt. Bach egyik brandenburgi koncertje, régi hangszereken előadva és utána Beethoven zongoraverseny. A zongorista is elég érdekes volt. Néztem, mikor átrendezték a dobogót, hogy nem hoznak be zongora széket. Csak egy ócska szék volt ott, ilyenen a kotta lapozók szoktak ülni. Végül bejött a zongorista és leült arra a székre. Kényelmesen hátradőlt a háttámlás széken és elkezdett játszani. Sajnos a művészet az álom elleni küzdelemben alul maradt. Nem tudom megmondani, hogy szerintem hogy játszott, mert képtelen voltam odafigyelni. Hát igen, mi ilyenkor szoktunk a szófán aludni.:-(
Ezek után leszavaztuk a második részt és eljöttünk. További sokk várt ránk. Először láttuk világosban, közelről és gyalog a Müpát és a Nemzeti színházat. Elég szörnyű "élmény" volt. Sajnos fényképezni nemigen lehetett, mert totál szembe sütött a nap. Miután köztudottan a 2-es villamos csak a Haller utcáig jár, elsétáltunk  odáig. A Boráros téren jól elbambultunk, ugyanis onnan is van busz hozzánk, de a szebbik útvonalat választottuk. Igaz hosszabb, de sokkal szebb és időnk van. Kiszálltunk az Akadémiánál a villamosból. Már útközben is láttunk rengeteg biciklistát, de nem gondoltunk semmi rémesre. Nos a Lánchíd jól le volt zárva. Igaz ott egy szál biciklista se volt, de az ott strázsáló rendőrök szerint még legalább egy óra mire megindulhat a forgalom. Így elkutyagoltunk a rémségesen föltúrt Kossuth térre és hazajöttünk a metróval. Ennyit nem metroztam az elmúlt 10 évben, mint most 1 hét alatt.

Wagner

Tulajdonképpen nem vagyok egy nagy TV barát. Elég keveset nézem, de tegnap totál züllésbe voltam. Ugyanis az idén Wagner év van, születésének 200. évfordulója. Ebből az alkalomból a német kultur adó, 3SAT sorozatosan bemutatja a Ringet. Remélem aztán a többi operára is sor fog kerülni. A Rajna kincsét elmulasztottam, de tegnap a Walkürt már élveztem. Elég régóta nem foglalkoztam Wagnerrel aki a kedvenc opera zeneszerzőm. Egy jó előadástól egész high tudok lenni és a felhőkben úszva megyek haza. Komoly szívdobogást tudok kapni egyes részleteknél, erről már egész elfelejtkeztem. A Walkürt tegnap, különböző kommentárokkal és szemszögből mutatták be, sok előadásból kivágva a fontos részleteket. Láttam vadabbnál vadabb rendezéseket és de régi szépeket is. Viszontláttam a sajnos korán visszavonulni kényszerült tökéletes Wagner tenort is. Peter Hofmann 195 cm magas vékony kisportolt pasi volt fantasztikus hanggal. Mielőtt énekes lett a honvédségnél keményen sportolt. Évekig ő volt a csillag Bayreuth egén. Rengeteg volt a részlet, nem írták ki a neveket és csak őt ismeretem fel. A legvadabb rendezés Valenciából származott. Ott valódi busmanoknak voltak öltöztetve és festve a szereplők.
Nagyon szeretem az ilyen dolgokat nézni. Szinte motivumoként mutatták be a darabot, megmagyarázva a mese hátterét is, ami ugye elég szövevényes. Aki eddig nem értette most biztos megérti. És a dallamok, zenekarral énekelve de előtte zongorán elmagyarázva. Sok ilyen műsort szeretnék, de sajnos az ilyesmi ritka mint a fehér holló.
Ezután egy film volt Wagner svájci éveiről, amit a déd-dédunokája csinált. Sokat dolgozott Wagner svájci évei alatt és állítólag ihlető volt a természet. Sokat turistáskodott az Alpokban. Ez a déd-dédunoka végigjárta az utakat és persze az akkor komponált zene volt az aláfestés. Valamint beszélt több tudós emberrel, akik alaposan körüljárták azokat az éveket.Ez is nagyon imformativ volt, bár erről elég sokat tudtam már magam is.
Rengeteg ilyen adást kívánnék magamnak is és az emberiségnek is. Többet ér mint 10 krimi.

Rendőrség

Miután a biztosítós közölte, hogy nekem kell a rendőrségen pótbejelentést tennem, elvonultam hozzájuk. A portás rendőr a kezembe nyomott egy papírt, hogy töltsem ki. Semmi részlet, csak személyi adataim és a felsorolás az eltűnt tárgyakról. Utána felmehettem az ügyeletes tiszthez. Az elvette a papírt, megnézte a computerben az ügyszámot és kész. Semmi kérdés. Mondtam, hogy hogy történt kétszer jöttek stb. "Igen így szokták csinálni." Közben jelezte, hogy ezzel be van fejezve a dolog. Kérdeztem, hogy előfordult már, hogy megtaláltak valamit? Mert hogy vittem a fényképeket is. "Hát, tetszik tudni ezeket a dolgokat gyorsan eltüntetik, de különben is, ha megtaláljuk, akkor a biztosító nem fizet egy vasat se." Nem álltam meg, felvilágosítottam,  hogy ha pénzre lenne szükségem, akkor már rég eladtam volna az egészet a bizományiban aukción.
Ezután következett az új okmány iroda, mert ugye itt a kerületben már nem intéznek semmit. B.-nak van szüksége rájuk. Megyünk a szép napos Krisztina körúton és egyszer csak látom, hogy egy bejárat előtt sokan állnak. Ni csak, itt az okmány iroda. B. rögvest ott akarta hagyni az egészet, de rábeszéltem, hogy törjön át a tömegen, mert legbelül üldögélt egy hölgy egy pult mögött. Nos ő osztogatta a számokat. Közölte, hogy előttünk nincs is senki, mi leszünk a következők és lőn. Persze amit akartunk nem tudtuk elintézni, majd jövő héten kedden, talán. A rövid várakozás alatt eleget hallottam, ahhoz, hogy megállapítsam nem én vagyok az egyetlen, aki hülyeségnek tartja az új rendszert.

A mai nap facitja: szép napsütéses napon is lehet bosszankodni ha az embernek hivatalos közegekkel akad dolga.  

Az élet elkezdődött

Kedden reggel a nyugdíjakkal kezdtünk. Külföldi nyugdíj intézetek évente ellenőrzik, hogy élünk-e még. Miután megszűnt a svájci konzulátus, spórolnak! Az önkormányzat igazolja, hogy élek. Az állami nyugdíjammal nem is volt tavasszal semmi baj. Igaz a szöveg sok nyelvű volt, közte magyarul. Csak ámultam, akkor, hogy milyen flottul és udvariasan intézték a dolgot. Most a férjem munkahelyi nyugdíjintézetétől jött a papír. Ügyintéző kislány irtó udvariasan, fénymásolta az igazolványomat, kitöltött egy papírt és elrohant az irodavezetőhöz, mert csak az írhatja alá. Lógó orral jött vissza, hogy nem írta alá. Miért? Ez a forma nyomtatvány szerinte nem hivatalos. Nem lehet tudni, hogy ez micsoda. Mondtam, oda van írva németül és angolul. Mire a kislány szerényen mosolyogva közölte, hogy ő tudja mert ő tud angolul. És az irodavezető? Kérdeztem. Hát elvben ő is de.......
Irodavezető szerint talán fordíttassam le!!!! Megőrült, a Bajza utcában egy ilyen nyomtatványból 10 nap alatt 5 oldalt csinálnak a félhavi nyugdíjamért. A másik ötlete az volt, hogy kérjek másmilyen nyomtatványt.  Jobbnak láttam nem ragaszkodni az iroda vezetővel való találkozáshoz, mert könnyen ráborogattam volna az asztalt. Nota bene, kint a megkapott másolatot elvittük valamilyen irodába, ahol igazolták is hogy élek, aláírás stempli minden, csak úgy a lakcím nem stimmelt. A vége az lett a dolognak, hogy telefonáltam és elmondtam a dolgot, rendben küldjem az amerikai változatot. Aztán legközelebb majd kitalálunk valamit. Mondtam is, hogy ez is jól kezdődik. B. az illetékes konzulátuson intézhette a dolgot, szokás szerint 3 perces ügy az egész.
Ma megkaptam a rendőrségi jegyzőkönyvet. Valami gerelyvető lehetett ez a betörő. A biztonsági üvegen 2 réteg, áthatolva az ajtótól 5.20 méterre volt a kő amivel beverték az üveget. Nincs hely nekifutni a dolognak. Ujjlenyomat egy szál se, kesztyűben dolgoztak. Még egy követ és egy darab kötelet találtak, ez minden.  Hétfőn reggel 8-kor!!! jön a biztosítós ember felmérni a kárt. Ezért kerestem össze a fényképeket.
Ma reggel 8-kor pedig a T-Homos ember telefonált, hogy félóra múlva hozza a csere dobozt, ami elromlott. Ilyen gyorsan már rég ugrottam ki az ágyból és ágyaztam be, miután a hálószobámba tartozik a készülék.

Mióta itthon vagyunk, még nem aludtam ki magam rendesen. Vagy felébredek és jár a fejemben a tennivaló, vagy aludnék de nem hagynak. Na talán majd holnap!
B. közben totál taknyos lett, elküldtem karanténbe.

Károk

A betörők tönkre tették a rács zárját, a redőnyt és betörték az ajtó üvegét. Ez most már mind használhatóvá lett téve. Persze rácsot újra kell festeni, a redőnyös még jön az új lamellákkal, az üveg az rendben van. Ismerősöm csodálatosan szervezett mindent. A betörést követően itt aludt, mert nem lehetett beriasztózni a lakást. Csak hangsúlyozom, hogy nem régi barátról van szó, hanem újabb ismerősről. Nem tudom mivel tudom meghálálni neki.
Mi tűnt el? 3 nagyobb ezüst tál, 1 ezüst cigaretta doboz. 1 hatalmas elég antik ezüstözött tálca egy szintén ezüstözött cukor doboz és egy ezüstözött jugendstil bonbonier. Az utóbbiakon fognak csodálkozni, elég nehéz darabok, de ahol ők akarják értékesíteni feltehetően nem sokat érnek. Ha jók az értesüléseim ezek a dolgok mind külföldön találnak gazdára, hála a szabad határ forgalomnak. Ettől függetlenül gyönyörű érzés sorompók nélkül átmenni a határokon. Az én családi holmim miatt inkább ne vezessék be az ellenőrzést.

Nem is az értéke bánt a dolognak, hanem annyira hozzám tartoztak ezek a tárgyak. A legbosszantóbb a cigaretta doboz, mert tele volt névjegyekkel. Orvosok, mesteremberek, egyszerűen mindenkinek a névjegye ott volt, akikkel valami dolgom volt az elmult 15 évben. Ma keresgéltem a fényképek közt, volt amit megtaláltam papirképen még a szüleim lakásában. Mindent megtaláltam a saját digitális képeim közt. A szemem káprázott mire végigmásztam a rengeteg képen. Nyomtatóból kifogyott a festék nyomtatás közben. Majd egyszer felteszem a netre a képeket. Holnap megyek veszek és nyomtatom a maradékot. Talán holnap megtudom, mikor kell a rendőrségre mennem. Ismerősöm nyaggatja őket, hogy írják már ki a jegyzőkönyvet gépen. Szóval holnap kezdődik az élet.:-)

Hazaérés

Az út hosszú volt mint mindig. Beszállásnál izgatottan néztük a rengeteg gyereket, de szerencsére csak gy jutott a közelünkbe. Annak meg, szem látomást az anyja is szerette a nyugalmat. Gyereknek saját laptopja volt fülhallgatóval, így csend volt nyugalom és béke. Én is bekaptam az etetés után egy altatót és a vacak ülőhely ellenére aludtam vagy 4 órát. Az ülőhely egyrészt kő kemény volt, másrészt nem lehetett rendesen kinyujtózni rajta.  Pozitívum, hogy ezúttal nem nyomták a jéghideg de igen száraz levegőt ránk egész úton. A sanyarú ülési viszonyokat azért vállaljuk a lényegesen kényelmesebb Lufthansanal, mert ezzel a charter géppel csak egyszer kell átszállni, méghozzá Zürichben. Onnan direkt megy a gép Tampáig. Oda ezzel a géppel kevés bennszülött utazik, így a bevándorlás pillanatok alatt megvan. Ez óriási előny, mert a szokásos átszálló helyeken, New York vagy Washington, iszonyat időt töltöttünk mindig a sorban ácsorogva. Ezek ugyanis még a saját polgáraik útleveleit is nézegetik, forgatják stb. Zürichben pl. sokkal gyorsabban megy át B. az amerikai útlevelével mint saját "hazájában".
Zürichben elég sokat kellett várnunk, terveztem, hogy bemegyünk a városba. Megszűnt a csomagmegörző, csak szekrények vannak, amibe alig 9 Sfr.-ért lerakhattuk a kézitáskáinkat. Bementünk a városba, zuhogott az eső. Rajtam volt legalább kalap, de B. hajadon fővel a 7 fokos zuhogó esőben. Így nem sok mászkálás volt. Gyorsan körberohantam egy nagy élelmiszer üzletben, szalámi, sonka és csoki ügyben. Aztán beültünk valahova, ettünk egy bűn rossz levest és vissza a repülőtérre. Volt még jó két óránk  várni. Olyan álmosság rohamok törtek ránk, hogy azért mászkáltunk, hogy le ne essünk a székről.
Aztán mikor elérkezett az idő, kibuszoztattak minket egy valódi swiss játék géphez. Kicsi gép, körbefestve zöld fűben legelésző tehenekkel és népi ruhába öltözött parasztokkal. Igaz a tehenek mértéke a parasztokéhoz képest elenyésző volt. Először azt hittem bárányok, de jobban megnézve egyértelműen tehenek voltak. A művésznek nem volt arány érzéke feltehetően. Itt azán kaptunk élesen visitozó gyerekeket elöl és hátul is. Párperces szundikálásból állandóan felvisítottak. Olyan 4-5 éves formák voltak. A szüleiket szerettem volna jól elverni.

Mindezek után jó volt megérkezni a jól fűtött lakásba. Belenézni a tele jégszekrénybe, majd befeküdni a kuckós ágyamba. Azokon az amerikai ágyakon mindig úgy érzem magam, mintha egy 4 négyzetméteres szigeten feküdnék magamban. Álmomban állandóan kerestem a helyem, mert mindig valahol egészen máshol ébredtem fel, mint ahol elaludtam.